Egy szomorú poszt

 

Mahunka Sándor meghatározó kutatója a pályafutásomnak. Sok kellemes emlékem fűződik hozzá, és nem túlzás kijelenteni, hogy a rendkívül sok segítség és támogatás nélkül, amit tőle kaptam, ma nem lennék ott ahol vagyok. Nagyon rosszul érintett, hogy pont karácsonykor (2012ben) távozott közülünk. Sajnálatos módon az emlékére rendezett ülésen személyesen nem, de egy előadással, amit a SZAM műhelyvezetője, Dr. Szinetár Csaba adott elő, meg tudtam róla emlékezni.

Emlékének egy nagyon érdekes fajjal szeretnék adózni. A Megasula mahunkai egy rendkívül érdekes hamupipőkepók, és Rachel Diaz Bastin ceruzái és vízfestéke nyomán művészi színvonalú ábrázolást is kap.

Nyugodj békében Sanyi, az emlékedet biztosan megőrzöm, és még sokáig szerepelsz majd taxonómiai előadásaim köszönetnyilvánításaiban.

Tíz évvel később

A Szombathelyi Arachnológiai Műhely négy oszlopos tagja látható a képen 2003ban a szőcei Csicsóka-tanyán lejjebb, pedig 2013ban a kőszegi Stájer Házaknál. MIndkét kép a Magyar pókász találkozókon készült

Magyar pókász találkozó

 

Lezárult a pókásztalálkozó jelentkezési periódusa. Örömmel jelenthetem be, hogy 26 szakmai és 12 kísérő személy mellett körülbelül 10 VIP (a szakmai programra kilátogató meghívott vendég) vesz részt ezen a gyakorlatilag nemzetközinek számító arachnológus seregszemlén. A résztvevők 12 szakmai előadás mellett négy élménybeszámolót is tartanak, tehát nemcsak azok szórakozása biztosított, akik a pókok iránt érdeklődnek.

Jómagam egy előadással, mely az ugrópókok dinamikus térképéről szól, egy Sao Tomés élménybeszámolóval veszem ki a részem a programból. Mivel ez a találkozó remek alkalom a pókokat, pókászatot illető kérdések, problémák megbeszélésére. Ezért gondoltam arra, hogy a Magyary ösztöndíj keretében tervezett “Magyar pókalaktani kifejezések kompendiuma” megírása előtt kikérem a tervezett felhasználók – magyar arachnológusok – véleményét is. A vitaindító kis írás, mely az összefoglaló füzetbe is belekerül, itt olvasható, remélem a találkozón nem résztvevő kollegák is tudják majd véleményezni:

Konzultáció – vitaindító előadás

Szűts Tamás

Az arachnológia magyar nevezéktana.

„Az anyanyelv ápolása, avval a véghetetlen nagy előnynyel jár, hogy az ifjú memzedékben már korán ébreszti fel a tudományos hajlamot, ezt ápolja, növeli és a helyes irányban meg is tartja.”

A tudomány szakmai nyelve, az angol, bár viszonylag könnyen elsajátítható, mégsem anyanyelvünk. Az alaktani kutatások jelenleg reneszánszukat élik, köszönhetően a pásztázó elektronmikroszkópok széleskörű elterjedésének ráadásul a képek elkészítése is jóval olcsóbbá vált. Ez számos új jelleg felfedezését vagy mélyebb megértését vonta maga után.

A magyar arachnológiában az alaktani kifejezések és magyar fajnevek alapvetése a XIX. században Herman Ottó munkássága eredményeképpen született meg (magyar és német nyelven), melyet a század hagyományainak megfelelően jó néhány alaktani, anatómiai munka követett (Lendl Adolf, Szombathy Kálmán, Buczkó Emil), majd Loksa Imre terjesztett ki. Bár a csáprágósok, mint legnagyobb szárazföldi csoport ezért a felsőoktatásban részletesen tárgyalja az állatrendszertan és a hozzá kapcsoló kurzusok, a leíró jellegű magyar nyelvű munkák egyelőre nem tudnak egy egységes nevezéktanhoz fordulni. Számos ilyen munka létezik (Szita Éva, Kovács Gábor, Takács Gábor, Szűts Tamás dolgozatai, cikkei), hiszen a szakdolgozatok, doktori dolgozatok nyelve magyar. Nyilvánvaló, hogy a tudományra új fajok leírásának a nyelve angol (lásd Trebacosa europaea, Parasyrisca arrabonica, Pelecopsis loksai), ugyanakkor a hazánkban előkerülő faunánkra új fajok esetében a magyar nyelvű publikálás nemcsak, hogy kívánatos de hasznos is, ugyanakkor aktív magyar szaknyelvet igényel.

Szükséges lenne, hogy a magyar pókászok egységesen kialakított, szakmai érvekkel alátámasztott, illetve a magyar „araneológia” hagyományait is figyelembe vevő nevezéktant alakítsanak ki a fontosabbnak ítélt alaktani kifejezésekre és fajokra, hiszen ha mi nem tesszük meg, akkor mások nyilvánítanak véleményt (gondolok itt az előtest/fejtor utótest/potroh problémakörre).

Fontos lenne azonban tisztázni az igényeket, és a formai követelményeket. Olyan nevezéktani listára van szükség, amely főleg a magyar fauna igényeit szolgálja ki, ugyanakkor szükség szerint új faunaelemekkel bővíthető. Mindenképpen szükséges, hogy a faunalistához hasonlóan egy közlemény szülessen, ami referenciapontként szolgálhatna a továbbiakban.

Újra a rádióban

 

Júniusban már voltam a Nyugat Rádió ”Kibeszélő” című műsorában ahol két órán keresztül beszélgettem a szerkesztő-műsorvezetővel, Dr. Buda Botond ideggyógyásszal és Kovács georgina újságíróval. Szeptember 10.-én, kedden újfent a vendégük leszek, és a blogban már megírt történetekről, a fekete özvegy és a az új pókok mellett a kutatásról is fogok beszélni. Következzen a beharangozó, melyet változtatás nélkül adtam közre.

Vendégünk Dr. Szűts Tamás PhD pókász!

2013. szeptember 10-én a Kibeszélő műsorában kedves hallgatóinknak Barták Balázst – hivatalos külföldi kiküldetése miatt – nélkülözniük kell. Dr. Buda Botond és Kovács (Geor)Gina azonban izgalmas vendéggel beszélget kedden 19:00–21:00 között: vendégünk lesz Dr. Szűts Tamás PhD, a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Biológia Intézete Állattani Intézeti Tanszékének adjunktusa. Szűts doktor nyár elején vendégeskedett már adásunkban; erről szóló bejegyzésünket, s csodaszép fényképeket a https://www.facebook.com/kibeszelo/posts/587100714643835 linkre kattintva találhatnak. Negyedév elteltével a pókok világának avatott ismerőjét vadonatúj hírekről, érdekes tudományos tényekről faggatjuk majd. Beszélünk többek között arról, hogy nagy erőkkel elindult Szűts doktor Magyary-pályázata. Ennek kapcsán szóba kerül majd az ugrópók-evolúció, beszélgetünk kínai teában csempészett pókpéldányról, sőt – hiszen ezt este 9 előtt is szabad – a „pókszexről” is. Egy magyar házaspár Korzikán nyaralt. Nyaralásukról hazatérve egy bakancsban feketeözvegyet találtak. A példány most Szombathelyen van (http://poknaplopok.blogspot.hu/2013/08/a-kutatas-mellekzongei.html); erről is beszélgetni fogunk. Szombathelyről, egy lakásból került elő hazánkban elsőként a tüskéskezű álfarkaspók. A mediterrán térségből hurcolták be; hazai megtelepedésére jó esélyek vannak (http://poknaplopok.blogspot.hu/2013/08/uj-joveveny.html). A Kőszegi hegységben rendezik meg idén a magyar pókászok éves seregszemléjét, a Magyar Pókász Találkozót –; megérdemelt elismerés ez a Savaria Egyetemi Központ – Dr. habil. Szinetár Csaba CSc nevével fémjelzett – nemzetközileg elismert pókász műhelye számára! Aki még többet szeretne tudni a pókok rejtélyes világáról, annak figyelmébe ajánljuk Dr. Szűts Tamás lebilincselő stílusban írt/vezetett új pókblogját is: poknaplopok.blogspot.com. Várjuk Önöket: 2013. szeptember 10-én 19:00–21:00 között hangolják rádiókészülékeiket a 88.4 MHz-es hullámhosszra, vagy hallgassanak bennünket online:www.nyugatradio.hu. Kérdéseiket, hozzászólásaikat szokás szerint már adásunkat megelőzően is várjuk e-mail címünkön (kibeszelo@gmail.com), vagy Facebook-oldalunkon (https://www.facebook.com/kibeszelo). Adásidőnk alatt pedig SMS-ben (06–30–44 44 88 4), illetve élőszóban (06–94–512 412) is bekapcsolódhatnak az érdekesnek ígérkező stúdióbeszélgetésbe!

by: Kibeszélő - Nyugat Rádió FM 88.4

Miért éppen az ugrópókok?

A címben feltett kérdésre sokféle választ tudok adni. Az első és legkézenfekvőbb válasz, ezek a pókok bizony nekem tetszenek. Talán furcsának hat, hogy ezzel kezdem, pedig ha belegondolunk, inkább előnyös az, hogy a kutatásunk tárgyát szépnek találjuk, hiszen jó sokat fogunk ilyen pókokkal foglalkozni.
A második ok, hogy az ugrópókokat viszonylag egyszerű felismerni. Minden ugrópók előtestének eleje merőleges, arcszerű melyen az első szemsor szemei jellegzetes mintázatban láthatóak. A szélső szemek kisebbek, a középsők pedig nagyok. A középszemek formaérzékelése egészen egyedi, hiszen a szemek számított éleslátása mintegy 2,4 ívperc, mely az ízeltlábúak világában az eddig mért legjobb (minél kisebb ez az érték annál “jobb” a felbontóképesség, ugyanis akkor annál messzebb lévő két pontot látnak még kettőnek, nem pedig egynek). Ezzel az értékkel alig maradnak le a dobogós helyről, ahonnan a polipok 1,8, az ember 1, illetve a ragadozó madarak 0,4-0,8 ívperces eredménye szorítják ki, azonban ha hozzávesszük, hogy  az ugrópókok két nagyságrenddel kisebbek az előbbieknél, akkor az összehasonlításból az ugrópókok kerülnek ki győztesen.

Ez a Nikon reklámnak is szánt kép, jól mutatja az ugrópókok jellegzetes szemállását. Ha valóban hűek akarunk lenni a szemek eltérő felépítéséhez, akkor a középső, nagy szemek teleobjektívek lennének, a szélsők pedig széles látószögű optikák.

A középszemek nagy felbontóképességének több oka is van. Az első a domború szemlencse, amely teleobjektívként működik. A négyrétegű retina, a gerincesek szeménél jóval kedvezőbb optikai helyzetben található, így az ugrópókoknak nincs vakfoltja sem. Ráadásul ez az érzékelő szövetlapka több izom segítségével mozgatható, így a póknak nem esik nehezére a több méter távolságban található tárgyakra fókuszálás sem.

A fenti videón jól látható, ahogy ez a majdnem teljesen áttetsző pók mozgatja a retináját.

A harmadik és negyedik ok, amiért az ugrópókokkal foglalkozom a remek szemekhez köthető. A harmadik ok: a kitűnő látás meglehetősen rövid idő alatt az ugrópókokat számos evolúciós előnyhöz juttatta. Remek vadászok, és rokonaikkal (a kövipókokkal, kalitpókokkal) ellentétben nappal aktívak főleg, mert nemcsak a zsákmányt, de a ragadozókat is könnyedén el tudták kerülni. Más közelrokon családok a karolópókok és futókarolópókkal ellentétben pedig nincsenek arra “kárhoztatva”, hogy elbújva várják be az prédájukat, hanem aktívan tudják keresni azt.  Éppen ezért, az ugrópókok zsákmányspektruma nagyon széles. Generalistákat (mindenfélét megevőket) ugyanúgy találunk, mint csak egy-egy táplálékforrásra vadászó táplálékspecialistákat. Ezek közül jónéhány bejárta az ismeretterjesztő oldalakat, gondolok itt a vámpírpókra (Evarcha culicivora), amely jóllakott, vérrel teli szúnyogokra vadászik; a vegetariánus Kipling ugrópókra (Bagheera kiplingi), amely az Acacia fajok fehérjedús Belt testeit eszi; illetve a más pókokkal táplálkozó, araneofág spartaeninae alcsaládra, melynek minden egyes faja pókevő. Nem véletlen, hogy a 10 legvagányabb pók közé három ugrópók, azaz salticida is bekerült, ráadásul az első helyet a pókok királynőjének is nevezett Portia viszi. Az ugrópókok tehát, ez a harmadik ok, nemcsak szépek, hanem érdekes életmódúak is.
A harmadik ok miatt, rendkívül sok cikk foglalkozik ugrópókokkal, ami azért jó, mert a kezdeti lépéseink lényegesen könnyebbek ilyenkor, mintha mindenre magunknak kellene rájönnünk. Ráadásul, számos háttér-információ könnyíti meg mélyebb összefüggések felfedezését, levonását.

Az amerikai ugrópók (Habronattus americanus) onnan kapta a nevét, hogy az “arcrészén” található szőrök piros-fehér-kék színűek, pont, mint az amerikai nemzeti színek.

Azért olyan bő az ugrópókok szakirodalma, mert ők a legnagyobb fajszámú pókcsoport, és ez lenne az ötödik ok. Amiből sokféle van abból valamilyen mintázat előbb utóbb észrevehető. Hozzáteszem azonban, hogy a legtöbb faj ugyan ebből a családból ismert az ember számára, ugyanakkor ez korántsem jelenti azt, hogy a természetben ugrópókokból lenne a legtöbb. Jómagam azon a véleményen vagyok (több, félig feldolgozott trópusi anyag ismerete alapján), hogy a Theridiidae családban (a feketeözvegy és társaik) valószínűleg több faj van.

A brit ugrópókokat bemutató színes tábla a XIX. századból. Bár az alap testfelépítésük megegyezik, mégis ízelítőt kapunk a formagazdaságból.

Viszont az ő kutatásuk rendkívül nehézkes. Nemcsak, hogy számos génusz tartozik ide, de ezek eléggé diverzek is egyben. Egy száz-kétszáz fajból álló csoportot pedig elég nehéz átlátni. Bár hasonló probléma – igaz kisebb mértékben – az ugrópókoknál is fennáll, de nekünk, ugrópókászoknak már két olyan honlap is a rendelkezésünkre áll, ami nem kisebb célt tűzött ki maga elé, minthogy a ma ismert fajokat és azok illusztrációit összegyűjtse.

Az első és a legtöbbet használt oldal, a Prószynski katalógus, amely a képre kattintva érhető el. Rendkívül nagy segítség kezdőknek és haladóknak egyaránt a kontinensek szerint szétválogatott fajlista, ami nagyon megkönnyíti a génuszok - fajok azonosítását. Az arachnológusok annyira díjazták ezt az oldalt, hogy a Bonnet-díjat (a pókászközösség szolgálatáért alapított díj) 2010ben odaítélték neki.

A Heiko Metzner által felügyelt oldal, a prószynski oldallal szemben integratívabb, széleskörű hozzáférést biztosít, YouTube, FaceBook, Twitter mellett a FlicR oldalra, illetve ami nekem a legjobban tetszik a BHL-re (Biodiersity Heritage Library) ami régi, nehezen beszerezhető szakirodalmak beszkennelt változatait tárolja. Mindkét oldalnak természetesen aktív partnere és közreműködője vagyok, a SoW-nak 2000 a Jumping-spidersnek pedig 2008 óta.

Új jövevény

Ez az esemény még nagyon friss, viszont azontúl, hogy remélhetőleg a médiához is eljut majd, mindenképpen szeretnék róla  én is írni. A feketeözvegy fotózásával egyidejűleg kapott a SZAM (Szombathelyi Arachnológiai Műhely) egy olyan, lakásban fogott állatot, amit még senki nem talált meg Magyarországon. Ez remek alkalmat biztosít arra, hogy az épületlakó pókokról írjak egy kicsit, mielőtt bemutatnám ezt az új jövevényt.

Azt, hogy az ember környezetében számos pók él, nemcsak az tudja, aki pókokkal foglalkozik (az emberrel együtt élő, vagyis szinantróp pókok vizsgálatával már számos kutató foglalkozott, elég Szinetár Csaba és szakdolgozóinak munkáját, vagy Urák Istvánék 2008-as felmérését nézni), hanem az is, aki már húzott arrébb szekrényt. Számos nyolclábú albérlővel osztjuk meg akár a nyolcadik emeleten lévő panellakásunkat is, nem véletlen használják a pókászok a következő bonmotot ismeretterjesztő előadásokon: “mindig van egy pók az egy méteres közelünkben”.
Bár ez a mondat csak félig igaz, az biztos, hogy számos nyolclábú albérlő bújik meg lakásaink háborítatlan zugában. A leggyakoribbak a törpepókok (nem, a feketeözvegy, még mindig nincs közöttük) és a kaszáspókok (ők főleg a pincék, garázsok, padlások lakói), de összefuthatunk az “egérpókkal” (Scotophaeus blackwalli), eretnekpókokkal (Amaurobiidae), ugrópókokkal, csupaszpókokkal is. Azt gondolhatnánk, hogy az épületlakó pókfaunát már jól ismerjük, azonban nem szabad elfelejteni, hogy az emberi tényező egy erős dinamikával hat rá. A viszonylag jól ismert álkaszáspók-fauna például 2006-ban bővült egy dekoratív mediterrán fajjal, a márványos álkaszáspókkal (Holocnemus pluchei).

Következzen ízelítőnek néhány kép a leggyakoribb fajokról:

A mintás álkaszáspók, a Hoplopholcus forskali, mely pincékben, kerti épületekben gyakori.

Az Amaurobius ferox nemcsak az ember közelében, főként pincékben fordul elő, hanem gyakran találkozhatunk vele kövek alatt is.

Személyes kedvencem a csupaszpók (Scytodes thoracica), amely a csáprágóiból méreggel kevert ragadós fonalat “köp” az áldozatára. Eközben az előtestét is rázza, így a fonal cikkcakkban borítja be a testméretének megfelelő zsákmányállatait, a muslincákat. Fürdőszobákban, vagy a tapétán lassan mászva lehet látni.

A pamatostérdű derespók (Uloborus plumipes) ezen példányát egy IKEÁban kiállított széken fogtam.

A színészpók (Salticus scienicus) házak falán gyakori. Nevét onnan kapta, hogy a zsákmányát komikusnak ható mozdulatokkal cserkészi be, ami hasonlít a színészek eltúlzott gesztikulására.

Inkább kertes házakban, verandás lakóépületekben bukkannak fel ideiglenesen a farkaspókok különböző képviselői, de ők csak ideig-óráig maradnak, így nem tekinthetőek szinantrópnak. Ezt a farkaspókot is csak azért mutatom be itt, mert a nagytermetű fajok, így ősszel elég sok riadalmat keltenek, ha betévednek a házba.

------------------------------------------------------------------------------------------

Természetesen az, hogy a lakás hol található, szintén befolyásolja azt, hogy milyen pók választ minket lakótársnak. Az ország turisztikai, logisztikai jellemzői is befolyásolják a jövevények számát. Az is logikusnak tűnik, hogy az ország pókfaunája talán így bővül a legegyszerűbben. A mintegy 5 éve, tőlünk nyugatabbra, Svájcban, a tüskéskezű álfarkaspók (Zoropsis spinimana) jelent meg, feltehetőleg a mediterrán üdülőkből hurcolták be a nyaralók. Ott ugyanis a házakba költözik be telelni ez a farkaspókokra nagyon hasonlító, velük rokonságban lévő, ugyanakkor szövőlapos, kusza hálót készítő, nagyméretű pók. Mára már kijelenthető, hogy megtelepedett, ami viszonylag sűrűbben történik meg, mint a “vadonban” életteret keresők esetében. A fajt a tengerentúlra is sikerrel exportálták, az USÁban 1990es évek közepén észlelték előszőr, és azóta kaliforniai kollegáim komoly program keretében próbálják feltérképezni a terjedést, ami érdekes módon Nyugatról indult. Az azóta már Németországban és Olaszország északi részén is megtalált, Belgiumban, Angliában megtelepedett pókfaj megérkezett Magyarország nyugati felébe is, Szombathelyen hoztak be azonosításra Dr. Szinetár Csabának egy nőstény példányt.

Tüskéskezű álfarkaspók (Zoropsis spinimana)

Mint látható, a nálunk gyakori farkaspókok karcsúbbak (figyeljük meg a lenti összehasonlító képeken hazánk egyik Alopecosa faját), a tömzsibbnek ható álfarkaspókkal szemben, amely diszkréten ugyan, de meglehetősen dekoratív. Dániában és az USÁban is fotóztam több példányát, és bár egy ilyen fotózás meglehetősen próbára teszi a pók türelmét, soha egyetlen támadó jellegű mozdulatot nem tettek. Saját tapasztalatom szerint a szelíd pókok közé tartoznak, amik azt is nyugodtan tűrték, ha kézzel fogtam meg őket. A kezünkön mászva puha, majdnem óvatos lépésekkel, de villámgyorsan mozognak. A legfőbb különbség azonban, a fogóháló készítése (bár trópusokon léteznek ilyen farkaspókok is, pl. a Verrucosa génusz tagjai, melyek fogóhálót szőnek). Ez egy keszekusza selyemtömb, melyet Spanyolországban pl. az ablakok közé feszítenek ki.

A hazánkban is gyakori farkaspókfajok nyúlánkabbaknak tűnnek karcsúbb testük és hosszabb lábaik miatt, mint a Zoropsidae család tagjai, ahová az álfarkaspók is tartozik.

Mivel ez a blog szeretné közelebb hozni ezeket az állatokat mindenkihez, és hasznos tanáccsal ellátni mindenkit, ezért ide is szúrnék egy javaslatot. Szinte minden pókot egyszerűen el lehet fogni egy üvegpohár és egy evőeszköz (kanál, villa, stb.) segítségével, és egy mozdulattal ki lehet tessékelni őket a lakásból, amennyiben zavar a jelenlétük. A hálókészítő pókok legnagyobb ellensége a gyakori takarítás (igen, az ágy és a radiátor alatt is), és ha nagyon zavarna minket az alkalmanként betévedő póklátogató, akkor az ablakokon legyen szúnyogháló is. Magyarországon mintegy 4-5 olyan pókfaj fordul elő, aminek potenciálisan kellemetlen tünetű marása van, ezek pedig nem szoktak sűrűn lakásokban előfordulni.

Az emailcímemre (tszuts@gmail.com) nyugodtan lehet fotót küldeni amennyiben valakit érdekel, hogy milyen pókot fogott a lakásában. Egy biztos, az élete továbbra sem forog veszélyben senkinek.

A kutatás mellékzöngéi

A kutató feladatai között szerepel, illetve szerepelnie kellene a közvélemény tájékoztatása, érdeklődők tájékoztatása is. Én ezt a részét is nagyon szeretem a kutatásnak, noha legtöbbször a “közvélemény” nem kényeztet el. Természetesen senkit nem szeretnék elbátortalanítani, hogy pókokkal kapcsolatos kérdést, problémát tárjon elém, de nekem is jólesik az, ha fél óra gépelés után a kérdező rászán 1 percet arra, hogy megköszönje az információt.

A madárpókok távoli rokona a védett tölgyes torzpók (Atypus affinis). A nőstények és a fiatalok selyemmel bélelt csőben és tárnában élnek, szinte sosem kerülnek az ember szeme elé, hacsaknem külön keressük őket. A hímekkel nyár végén nősténykeresés közben találkozhatunk kis szerencsével.

Az esetek nagy részében “Mi ez a pók?” jellegű e-maileket kapok, ilyenkor jó, ha képet is tartalmaz a levél, hiszen a “barna és szőrös” leírás kevés olyan információt tartalmaz, ami alapján azonosítani lehet az állatot. Ezen kategória egyik elég jelentős szegmense import-export cégek vagy különböző áruházakban talált, nagyméretű pók azonosítását kérő megkeresés. Magyarországon eddig több, mint 800 pókfajt talált meg, a 150 éves múltra visszatekintő pókkutatás. Ezeknek csak a töredékével találkozik az, aki a városban él, de ennek a fajszámnak még a természetjárók is csak kis hányadával futnak össze. Az ok elég egyszerű: a legtöbb pók egyrészt éjjel aktív, másrészt pedig visszahúzódó életmódot él, vagyis külön keresni kell őket, hogy rájuk bukkanjunk.

A sápadt keresztespókok rendkívül rejtőzködő életmódot folytatnak, nem véletlen, hogy alig egy évtizede találták meg őket hazánkban. Nagyobb tavaink nádasaiban fordulnak elő, ahol a nád levelei között bújnak meg, éjjel elkészítik hálóikat, melyeket hajnal előtt le is rombolnak. A képen látható, hogy milyen jól beolvadnak a környezetükbe. (Larinia jeskovi)

Másrészről pedig ezen pókok több mint fele csak mikroszkópos vizsgálat után azonosítható teljes biztonsággal. A harmadik ok az az lehet, hogy kizárólag az ivarérett egyedeket szoktuk meghatározni, mert a fajokat a párzó- és ivarszerveik segítségével különítjük el egymástól.

Eddigi pályafutásom alatt számos furcsa kérdésbe is belefutattam már, az egyik legfurcsább talán egy író kérdése volt, aki azzal keresett meg, hogy egy tarantula és skorpió párharcának jósoljam meg a győztesét, mert a novellájának a története múlik a nyertes kilétén.

Mindenesetre most kaptam az első olyan e-mailt ahol valóban éreztem azt, hogy még szerencse, hogy engem (vagy más szakértőt) kerestek meg, bizonyítván azt, hogy a netes jelenlét bizony számít. Egy pár Korzikán nyaralt, majd a túrázás után hazaérve később egy pókot találtak a az egyik bakancsban.

A Tislér Veronika által elküldött képről egyértelművé vált, hogy azon egy tizenhárompöttyös feketeözvegy (Latrodectus tredecimguttatus) látható. Rögvest kértem egy visszahívást, hiszen e-mailban elég nehéz úgy fogalmazni, hogy a “fekete özvegy” szóösszetételt a nyugalom helyreállítására alkalmas szavak kövessék. Nálunk ugyan nem él feketeözvegy, bár a közelmúltban számos, mondjuk úgy, hogy szerencsére téves észlelés történt. Ilyenkor úgy érzem, hogy a pánikkeltés és szenzációhajhászással együtt járó félinformációk jelentik a legnagyobb problémát. Általában a feketeözvegyekről a halálos marás jut eszébe mindenkinek, ugyanakkor valószínűleg kevesen tudják, hogy a marások mindössze 5%-a halálos. Ez az 5% is azért ennyi, mert számos marás korházaktól és orvosoktól távol történik. Másik oka pedig a marás után eltelt hosszú idő lehet, ugyanis a fekete özvegyek marása állítólag nem fájdalmas, erre utal latin nevük is (latere – rejtett, ill. lathra – titkos és dectus – harapó, míg csak az egyik faj nevében a mactans – halálos szerepel a hatás súlyossága). Az angol WIKIPEDIA szócikke ezeknek az információknak ellentmond, bár én inkább hiszek a névadó tudósok tapasztalatának, mint az amúgy számos kérdésben használható wikipediának.
Másik tudnivaló, hogy Korzika lakossága évezredek óta elvan a feketeözvegyeivel, bár két albán halálesetet is a feketözvegyek rovására írtak 2008-ban. Azonban ezen esetek információtartalma is sokszor megkérdőjelezhető, hiszen a harapásról ritkán készül bizonyító értékű feljegyzés, és az orvosok sem pókspecialisták.
Jelen esetben - mint kiderült - a pók észlelése és hazahozatala között két hét telt el, és a nőstény picit horpadt potroha alapján nem lehetett kizárni, hogy a lakásban valahol esetleg petecsomót is elhelyezett. Ráadásul ha egy feketeözvegy bekerült a csomagba, akkor lehetett ott akár egy másik is. Igyekeztem megnyugtatni Veronikát, hogy ennek kicsi az esélye, és ilyekor egy általános rovarölős permetezés kipucol minden nemkívánatos ízeltlábút. A Bertának elnevezett példányt pedig az Állatkertbe adták le Papp Tamásnak, aki megállapította, hogy szerencsére egy ivarérési vedlés előtti példányról van szó (UPDATE: a fotózásnál kifejlett ivarszerveket lehet látni, vagyis ez sajnos nem volt helytálló következtetés). Bár a Latrodectus tredecimguttatus már Horvátországban is előfordul, és számos honfitársunk nyaral egyéb mediterrán országokban is, az elmúlt évtized alatt Berta volt a második példány aki az Állatkertbe eljutott.
Kovács Gábor műhelytársam Apropókos posztja az érdeklődők és borzongani vágyóknak nyújt számos érdekes információt.

A térképen látható, hogy a feketeözvegy-fajok jó rész a déli féltekén fordul elő (ott a mérsékelt égövben is), és hozzánk legközelebb a hazahozott faj található.

Azt javasolnám azoknak, akik mediterrán országokban túráznak és/vagy a bozótosban is tesznek kirándulásokat, hogy odafigyelve tegyék ezt, de ne rettegve.A pókoknak sem buli egy náluk ezerszer nagyobb lény megtámadása, és ha lehet elkerülik azt. Nyugodt helyre vágynak (így kerülnek bakancsokba, pottyantós WC pereme alá), és a széles prédaspektrumuk miatt az emlősökre is nagyon veszélyes mérgük az egyetlen fegyverük.

UPDATE:
Ezúton is köszönet illeti Papp Tamás az állatkert Rovarházából, akinek a közreműködésével eljutott szakértő kezekbe a Bertának keresztelt példány.

Környezethű terrárium a példány fotózásához, és a vizsgálatokig történő biztonságos tároláshoz.

Következzen néhány kép, amely azt szeretné bemutatni, hogy ezek a rettegett pókok valójában nagyon dekoratív ízeltlábúak.

Néhány éve abban a szerencsében volt részem, hogy egy Latrodectus menavodi nőstény példányt is lencsevégre kaphattam. A térkép alapján gyorsan kideríthető, hogy honnan származott ez a példány.

Találkozó, konferencia

 

A tudományos kutatás egyik fontos támpillére a megszerzett tudás terjesztése. Ez történhet többféle célközönség felé, melyek mind fontosak, de talán az egyik legizgalmasabb formája az, amikor az ember szakértő közönség elé tárja a megfigyeléseit, következtetéseit. Olyan emberek elé, akik rendelkeznek sok tudással (néha több, néha kevesebb háttér-információval, mint az előadó), és akik úgymond véleményezik, elfogadják, avagy elvetik az előadásban hangzottakat. A pókászok, legnagyobb szerencséjére minden kezdő előadónak, meglehetősen barátságos társadalom, és egy-két alkalmi esettől eltekintve (2010-ben például a kaszáspókkutatók két prominens alakja veszett össze elég csúnyán valami rokonsági kapcsolaton) rendkívül segítőkészen állnak az előadásokhoz. Az esetleges hibákat segítően kijavítják, az esetleges cáfolatokat pedig a legtöbben mosolyogva veszik tudomásul, hiszen ez a “tudomány természete”, új adatok alapján az eddigi tudásunkat csiszolgatjuk.

A magyar pókászok pedig még ennél is vidámabb társaságot alkotnak, az 1999 óta megrendezett MPTken (Magyar Pókász Találkozókon) családias hangulat uralkodik. Remek alkalom ez arra, hogy a “seniorok” (Samu Ferenc és Szinetár Csaba) beszámoljanak az arachnológia nemzetközi újdonságairól, az “ijfú titánok” a legutóbbi eredményeikről, illetve a pókászdiákok kipróbálják magukat és előadókészségüket szakértő, de barátságos zsűri előtt.

Idén is megrendezésre kerül ez a neves esemény. A Szombathelyi Arachnológiai Műhely, a SZAM szervezi ezt, a Kőszegi-hegységben. A SZAM tagjaként jómagam is aktív szerepet vállalok ebben, a műhelytársaim Kovács Péter, Török Tamás és természetesen a műhelyvezető, Szinetár Csaba által alkotott szervezői csapatban.

Az első körlevél így szól:

Kedves Pókászok!

A 2013. évi XV. Magyar Pókász Találkozó helyszínének a Kőszegi-hegység szívében található Stájer házakat választottuk. A Stájerházak néven ismert épületegyüttes Kőszegtől mintegy tíz kilométerre a hegyvidéki bükkösök zónájában, forrásokkal és patakokkal körülvett tisztáson áll. Erdészeti és nem kevéssé zoológia történeti vonatkozásairól is híres helyről van szó. A múlt század 30-as éveiben itt indult újára a Dudich Iskola prominens képviselőinek, így például Balogh János és Móczár László részvételével a hegység zoológia feltárása. (http://www.karpat-medence.hu/c.php?c=koszeg-stajerhazak)

A találkozó időpontja: 2013. október 4-6.

A szakmai előadásokon kívül, túrákat és néhány helyi nevezetesség megtekintését is tervezzük: Bechtold István Oktatóközpont (http://www.buboscinege.hu/), Chernel-kert (Ragadozóvédelmi telep (http://onp.nemzetipark.gov.hu/index.php?pg=menu_2691),

Szentvid Kápolna (http://www.utazzitthon.hu/szent-vid-kapolna-velem.html), a Dunántúl legmagasabb pontja az országhatáron álló Írottkő kilátó (http://www.kislexikon.hu/irottko.html), stb.

A találkozó várható költségeiről előzetes információként a szállás és főétkezések költségeit tudjuk jelezni.

A szállásdíj: 1700 Ft/fő/éjszaka, kiszállított meleg ebéd (vagy vacsora 1200 Ft/fő).

Azok számára, akik nem személyautóval érkeznek, azoknak megszervezzük a Kőszegről való kijutást.

Kérjük a Jelentkezőket részvételi szándékukat augusztus 26-ig jelezzék a szervezőknek (mellékelten küldöm a jelentkezési lapot)!

A kivonatok leadási határideje: szeptember 15.

SZAM : (Eti, Peti, Tamás, Csabi)

Előadásvideó

Nemrégiben tértem vissza Sao Tomé és Princípe szigetéről, ahol három hetet töltöttem pókok gyűjtésével. Az első élményeimet elő is adtam a Savaria Egyetemi Központban, ahol szerencsére videó is készült. A szélesvásznú, diákkal kiegészített felvétel (köszönet érte Csuk Csabának) ezen a LINKen érhető el.

Ide teszem a meghívót is:

A kutatás LÉPÉSEI

Mint említettem az előző posztban, elsődlegesen póktaxonómus vagyok. A blog a kutatás és a módszerek bemutatásáról fog szólni, így logikusnak tűnik, hogy a különböző fázisokat egyszerre mutassam be. Elképzelhető, hogy ez a poszt bővülni fog, hiszen nehéz első nekifutásra mindent összeszedni és útközben sok egyéb kiegészítés is eszembe juthat, illetve új dolgokat fedezhetünk fel. Ez egyébként a tudományos kutatás menete is. Olyan szinte soha sincs, hogy első nekifutásra menjen minden. Útközben jönnek elő plussz adatok, példányok, új összefüggések amik mind mind csiszolgatják az ismereteinket.

1. A gyűjtés. Függetlenül azonban a kutatás típusától, a kérdéstől, amit megválaszolni szeretnénk, első lépésként szükségünk van a kutatásunk tárgyára, jelen esetben a pókokra. A pókok gyűjtéséről külön posztban fogok beszámolni, néhány közismert és néhány kevéssé ismert módszert bemutatva. (Fotó: Andrew Stanbridge)

1a. Helyszíni fotózás. Mivel az élő állatok fotózása nemcsak jó hobbi, hanem sok extra információt is hordozhat, az érdekes, vagy annak tűnő állatokat már a terepen érdemes kiválogatni, és később nyugodtabb körülmények között dokumentálni őket. (Fotó: Andrew Stanbridge)

2. A válogatás. A gyűjtött állatokat a kutató ezután a laborban válogatja szét a saját igényei szerint. A pókokat alkoholban tároljuk, hiszen sok szőrük és tüskéjük van, amik száraz állapotban könnyen letörnek, illetve a kültakarójuk sem olyan kemény, mint a rovaroké, amiket kiszárítanak az őket vizsgáló tudósok. A lenti képen egy teljes gőzzel üzemelő labor látható, fiolákkal, mikroszkóppal, mindenféle csipesszel és edénnyel, amibe éppen a számomra érdekes pókokat válogatom éppen.

3. Adatgyűjtés. Amikor kiválogattuk a kutatási témánknak megfelelő állatokat, akkor indulhat maga az a rész amikor az adatokat gyűjtjük. Sokan összetévesztik ezt a részt a kutatás egészével, de én úgy vélem, hogy a gyűjtés, a válogatás, az adatelemzés és a publikáció megírása ugyanúgy szerves részét képezi a folyamatnak. Először mikroszkóp segítségével megvizsgáljuk az állatokat, majd amikor már tudjuk, hogy mik azok a jellegek, amik fontosak, vagy fontosak lehetnek, akkor azokról fényképet vagy pásztázó elektronmikroszkópos képet készítünk.

4. Adatok illusztrálása, fényképezés. Ebben a munkafázisban készíti el, és rendezi össze az ember a cikkhez szükséges képeket, és felvételeket. Ezek a képek, rajzok abban különböznek az előző lépés fotóitól, hogy ezeket a legszebb, legkarakterisztikusabb állatokról készíti az ember. Úgy viszonyulnak ezek egymáshoz, mint a festő egy modellről készített vázlatai és maga a kész festmény. Ezt a részét élvezem az egyik legjobban a kutatásnak, és talán ebben van a legtöbb tapasztalatom is. Mégis olyan embert ismerek, akik ezt a fajta tevékenységet annak ellenére nálam sokkal jobban végzik, hogy a szabadidejükben tudnak csak ezzel foglalkozni, nem pedig úgymond főmunkaidőben. Bár számos szótár szerint ez az amateur definíciója, a magyar köznyelvben az amatőr a gyengébb minőség szinonimája lett, így a félreértések elkerülése végett én sem hívnám így őket. Talán ez egyik legjobb példa erre Rahmé Nikola, aki nagyszerű fotós és számtalan remek makró és mikroszkópos fotó készítője. Íme egy fotókollázs amit ő készített.

Bemutatkozás

Üdvözlök minden kedves erre járó olvasót! Szűts Tamás pókkutató – arachnológus vagyok, és ez itt a kutatói blogom. A blog ugyan elsődlegesen a Magyary ösztöndíj vállalásainak tesz eleget, ugyanakkor egy régi igényemet is igyekszik kielégíteni. Szeretek írni, és meggyőződésem, hogy a munkám érdekes. Szeretném, bár ez nagy kihívás, ezt az érdekes munkát mindenkinek bemutatni úgy, hogy ne csak az első két percben figyeljen oda, megértse a szükségességét és a további kutatásaimra is kíváncsi legyen.

Másik, nem titkolt célom, hogy a kereskedelmi médiumokban elterjedt számos – félrevezető – közhelyet eloszlassam. Ahogy Fekete István írta a Tüskevár című regényében: “A valóság is lehet olyan szép - sőt szebb! -, mint a hazug ábránd.” A trópusi állatok kutatása érdekes dolog, tele számos olyan kihívással és problémával, amik sokszor nem jutnak el az ismeretterjesztő csatornák nézőihez, pusztán azért, mert egy, a témához kevéssé értő gyártásvezető mást tart izgalmasnak.

Akik madárpókos fórumokon megfordultak az elmúlt 10 évben, azok bizonyára hallottak már az APRO-PÓK blogról, amit lelkes segítőkkel az elmúlt évekig kisebb-nagyobb rendszerességgel frissítettünk. A magam és a többiek bokros teendői azonban úgy hozták, hogy az elmúlt 1-2 évben kevés lényeges poszt született, így valószínűleg a 500+ poszthoz nem kerülnek már újabbak. Ettől függetlenül hatalmas mennyiségű információt osztottunk meg ott sokszor komoly sokszor talán túl könnyed stílusban. Sokszor fogok utalni, linkelni különböző Apropókos posztokra, mert itt komolyabb hangvételben szeretnék, főleg az egyetemi hallgatók, oktatók számára írni.

Ennyi bevezető után: mint már említettem pókkutató vagyok. Mindenféle, de főleg trópusi pókokkal foglalkozom. Röviden vázolnám, hogy milyen jellegű munkákat végzek.
A kutatásom egyik fő irányvonala, hogy új pókokat fedezek fel, de ez csak úgy lehetséges, ha minden elém kerülő pókra “címkét” ragasztok, meghatározom. Illusztrálom (lefényképezem, lerajzolom) a fő jellemzőit és ezeket egy leírásnak nevezett formaszövegbe rendezem. Ezt a tudományágat taxonómiának hívják. Úgyis mondhatjuk, hogy póktaxonómus vagyok.
A megismert fajok kategóriákba (nemek, nemzetségek, családok, rendek) való rendezése, a rendszertan, az elmúlt mintegy 2-3 évtized alatt nagyot változott. A hasonlóság alapján történő rendszerezés helyét szépen lassan (olykor parázs vitákkal fűszerezve) átvette a leszármazás alapján történő besorolás. Ezt filogenetikai rendszerezésnek hívjuk. Ezt történhet alaktani, külső; szervezettani; embrionális illetve a manapság oly népszerű DNS alapú ú.n. molekuláris adatok alapján. Néhány publikált és több, még nem közölt filogenetikai vizsgálatot végeztem el, így mondhatjuk, hogy a pókok rendszertana is érdekel.

Az itt közölt posztok jó része a fenti két tárgyba tartozik, de fogok érinteni nevezéktani, alaktani és evolúciós témák mellett módszertani tippeket és élménybeszámolót is.

----------------------------------------------------------------------------------

A kutatás a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosító számú Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése országos program című kiemelt projekt keretében zajlott. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.