A címben feltett kérdésre sokféle választ tudok adni. Az első és legkézenfekvőbb válasz, ezek a pókok bizony nekem tetszenek. Talán furcsának hat, hogy ezzel kezdem, pedig ha belegondolunk, inkább előnyös az, hogy a kutatásunk tárgyát szépnek találjuk, hiszen jó sokat fogunk ilyen pókokkal foglalkozni.
A második ok, hogy az ugrópókokat viszonylag egyszerű felismerni. Minden ugrópók előtestének eleje merőleges, arcszerű melyen az első szemsor szemei jellegzetes mintázatban láthatóak. A szélső szemek kisebbek, a középsők pedig nagyok. A középszemek formaérzékelése egészen egyedi, hiszen a szemek számított éleslátása mintegy 2,4 ívperc, mely az ízeltlábúak világában az eddig mért legjobb (minél kisebb ez az érték annál “jobb” a felbontóképesség, ugyanis akkor annál messzebb lévő két pontot látnak még kettőnek, nem pedig egynek). Ezzel az értékkel alig maradnak le a dobogós helyről, ahonnan a polipok 1,8, az ember 1, illetve a ragadozó madarak 0,4-0,8 ívperces eredménye szorítják ki, azonban ha hozzávesszük, hogy az ugrópókok két nagyságrenddel kisebbek az előbbieknél, akkor az összehasonlításból az ugrópókok kerülnek ki győztesen.
Ez a Nikon reklámnak is szánt kép, jól mutatja az ugrópókok jellegzetes szemállását. Ha valóban hűek akarunk lenni a szemek eltérő felépítéséhez, akkor a középső, nagy szemek teleobjektívek lennének, a szélsők pedig széles látószögű optikák.
A középszemek nagy felbontóképességének több oka is van. Az első a domború szemlencse, amely teleobjektívként működik. A négyrétegű retina, a gerincesek szeménél jóval kedvezőbb optikai helyzetben található, így az ugrópókoknak nincs vakfoltja sem. Ráadásul ez az érzékelő szövetlapka több izom segítségével mozgatható, így a póknak nem esik nehezére a több méter távolságban található tárgyakra fókuszálás sem.
A fenti videón jól látható, ahogy ez a majdnem teljesen áttetsző pók mozgatja a retináját.
A harmadik és negyedik ok, amiért az ugrópókokkal foglalkozom a remek szemekhez köthető. A harmadik ok: a kitűnő látás meglehetősen rövid idő alatt az ugrópókokat számos evolúciós előnyhöz juttatta. Remek vadászok, és rokonaikkal (a kövipókokkal, kalitpókokkal) ellentétben nappal aktívak főleg, mert nemcsak a zsákmányt, de a ragadozókat is könnyedén el tudták kerülni. Más közelrokon családok a karolópókok és futókarolópókkal ellentétben pedig nincsenek arra “kárhoztatva”, hogy elbújva várják be az prédájukat, hanem aktívan tudják keresni azt. Éppen ezért, az ugrópókok zsákmányspektruma nagyon széles. Generalistákat (mindenfélét megevőket) ugyanúgy találunk, mint csak egy-egy táplálékforrásra vadászó táplálékspecialistákat. Ezek közül jónéhány bejárta az ismeretterjesztő oldalakat, gondolok itt a vámpírpókra (Evarcha culicivora), amely jóllakott, vérrel teli szúnyogokra vadászik; a vegetariánus Kipling ugrópókra (Bagheera kiplingi), amely az Acacia fajok fehérjedús Belt testeit eszi; illetve a más pókokkal táplálkozó, araneofág spartaeninae alcsaládra, melynek minden egyes faja pókevő. Nem véletlen, hogy a 10 legvagányabb pók közé három ugrópók, azaz salticida is bekerült, ráadásul az első helyet a pókok királynőjének is nevezett Portia viszi. Az ugrópókok tehát, ez a harmadik ok, nemcsak szépek, hanem érdekes életmódúak is.
A harmadik ok miatt, rendkívül sok cikk foglalkozik ugrópókokkal, ami azért jó, mert a kezdeti lépéseink lényegesen könnyebbek ilyenkor, mintha mindenre magunknak kellene rájönnünk. Ráadásul, számos háttér-információ könnyíti meg mélyebb összefüggések felfedezését, levonását.
Az amerikai ugrópók (Habronattus americanus) onnan kapta a nevét, hogy az “arcrészén” található szőrök piros-fehér-kék színűek, pont, mint az amerikai nemzeti színek.
Azért olyan bő az ugrópókok szakirodalma, mert ők a legnagyobb fajszámú pókcsoport, és ez lenne az ötödik ok. Amiből sokféle van abból valamilyen mintázat előbb utóbb észrevehető. Hozzáteszem azonban, hogy a legtöbb faj ugyan ebből a családból ismert az ember számára, ugyanakkor ez korántsem jelenti azt, hogy a természetben ugrópókokból lenne a legtöbb. Jómagam azon a véleményen vagyok (több, félig feldolgozott trópusi anyag ismerete alapján), hogy a Theridiidae családban (a feketeözvegy és társaik) valószínűleg több faj van.
A brit ugrópókokat bemutató színes tábla a XIX. századból. Bár az alap testfelépítésük megegyezik, mégis ízelítőt kapunk a formagazdaságból.
Viszont az ő kutatásuk rendkívül nehézkes. Nemcsak, hogy számos génusz tartozik ide, de ezek eléggé diverzek is egyben. Egy száz-kétszáz fajból álló csoportot pedig elég nehéz átlátni. Bár hasonló probléma – igaz kisebb mértékben – az ugrópókoknál is fennáll, de nekünk, ugrópókászoknak már két olyan honlap is a rendelkezésünkre áll, ami nem kisebb célt tűzött ki maga elé, minthogy a ma ismert fajokat és azok illusztrációit összegyűjtse.
Az első és a legtöbbet használt oldal, a Prószynski katalógus, amely a képre kattintva érhető el. Rendkívül nagy segítség kezdőknek és haladóknak egyaránt a kontinensek szerint szétválogatott fajlista, ami nagyon megkönnyíti a génuszok - fajok azonosítását. Az arachnológusok annyira díjazták ezt az oldalt, hogy a Bonnet-díjat (a pókászközösség szolgálatáért alapított díj) 2010ben odaítélték neki.
A Heiko Metzner által felügyelt oldal, a prószynski oldallal szemben integratívabb, széleskörű hozzáférést biztosít, YouTube, FaceBook, Twitter mellett a FlicR oldalra, illetve ami nekem a legjobban tetszik a BHL-re (Biodiersity Heritage Library) ami régi, nehezen beszerezhető szakirodalmak beszkennelt változatait tárolja. Mindkét oldalnak természetesen aktív partnere és közreműködője vagyok, a SoW-nak 2000 a Jumping-spidersnek pedig 2008 óta.
No comments:
Post a Comment