Lezárult a pókásztalálkozó jelentkezési periódusa. Örömmel jelenthetem be, hogy 26 szakmai és 12 kísérő személy mellett körülbelül 10 VIP (a szakmai programra kilátogató meghívott vendég) vesz részt ezen a gyakorlatilag nemzetközinek számító arachnológus seregszemlén. A résztvevők 12 szakmai előadás mellett négy élménybeszámolót is tartanak, tehát nemcsak azok szórakozása biztosított, akik a pókok iránt érdeklődnek.
Jómagam egy előadással, mely az ugrópókok dinamikus térképéről szól, egy Sao Tomés élménybeszámolóval veszem ki a részem a programból. Mivel ez a találkozó remek alkalom a pókokat, pókászatot illető kérdések, problémák megbeszélésére. Ezért gondoltam arra, hogy a Magyary ösztöndíj keretében tervezett “Magyar pókalaktani kifejezések kompendiuma” megírása előtt kikérem a tervezett felhasználók – magyar arachnológusok – véleményét is. A vitaindító kis írás, mely az összefoglaló füzetbe is belekerül, itt olvasható, remélem a találkozón nem résztvevő kollegák is tudják majd véleményezni:
Konzultáció – vitaindító előadás
Szűts Tamás
Az arachnológia magyar nevezéktana.
„Az anyanyelv ápolása, avval a véghetetlen nagy előnynyel jár, hogy az ifjú memzedékben már korán ébreszti fel a tudományos hajlamot, ezt ápolja, növeli és a helyes irányban meg is tartja.”
A tudomány szakmai nyelve, az angol, bár viszonylag könnyen elsajátítható, mégsem anyanyelvünk. Az alaktani kutatások jelenleg reneszánszukat élik, köszönhetően a pásztázó elektronmikroszkópok széleskörű elterjedésének ráadásul a képek elkészítése is jóval olcsóbbá vált. Ez számos új jelleg felfedezését vagy mélyebb megértését vonta maga után.
A magyar arachnológiában az alaktani kifejezések és magyar fajnevek alapvetése a XIX. században Herman Ottó munkássága eredményeképpen született meg (magyar és német nyelven), melyet a század hagyományainak megfelelően jó néhány alaktani, anatómiai munka követett (Lendl Adolf, Szombathy Kálmán, Buczkó Emil), majd Loksa Imre terjesztett ki. Bár a csáprágósok, mint legnagyobb szárazföldi csoport ezért a felsőoktatásban részletesen tárgyalja az állatrendszertan és a hozzá kapcsoló kurzusok, a leíró jellegű magyar nyelvű munkák egyelőre nem tudnak egy egységes nevezéktanhoz fordulni. Számos ilyen munka létezik (Szita Éva, Kovács Gábor, Takács Gábor, Szűts Tamás dolgozatai, cikkei), hiszen a szakdolgozatok, doktori dolgozatok nyelve magyar. Nyilvánvaló, hogy a tudományra új fajok leírásának a nyelve angol (lásd Trebacosa europaea, Parasyrisca arrabonica, Pelecopsis loksai), ugyanakkor a hazánkban előkerülő faunánkra új fajok esetében a magyar nyelvű publikálás nemcsak, hogy kívánatos de hasznos is, ugyanakkor aktív magyar szaknyelvet igényel.
Szükséges lenne, hogy a magyar pókászok egységesen kialakított, szakmai érvekkel alátámasztott, illetve a magyar „araneológia” hagyományait is figyelembe vevő nevezéktant alakítsanak ki a fontosabbnak ítélt alaktani kifejezésekre és fajokra, hiszen ha mi nem tesszük meg, akkor mások nyilvánítanak véleményt (gondolok itt az előtest/fejtor utótest/potroh problémakörre).
Fontos lenne azonban tisztázni az igényeket, és a formai követelményeket. Olyan nevezéktani listára van szükség, amely főleg a magyar fauna igényeit szolgálja ki, ugyanakkor szükség szerint új faunaelemekkel bővíthető. Mindenképpen szükséges, hogy a faunalistához hasonlóan egy közlemény szülessen, ami referenciapontként szolgálhatna a továbbiakban.
