Belül egy pókban

Én nagyon szeretem a BBCt és az ismeretterjesztő (illetve az újságírói) működésüket. Angolul tudók ezen a LINKEN tekinthetik meg ezeket a gifeket eredetiben. Itt én lefordítom ezeket az információs tömböket. 

A madárpókok a pókvilág óriásai. A legtöbb pók (az ismert, mintegy 45000 fajból) alig néhány milliméter vagy centiméteres testnagyságú. A madárpókok közé tartozó Theraphosidae család tagjai azonban majdnem 30 cm-es nagyságukkal vitán felül a legnagyobb pókok közé tartoznak, és a legnehezebb pókokat is itt találjuk. Az előremeredő csáprágók 2-3 centiméteresek is lehetnek, és remek eszközként szolgálnak az ízeltlábúak, egyes esetekben akár gerincesek zsákmányolásához. A kifejlett madárpókoknak akár egy kifejlett egér zsákmányolása és elfogyasztása sem okoz jelentős gondot. Ennek ellenére az emberre kevéssé veszélyesek. Akadnak ugyan meglehetősen erős mérgű fajok is, illetve a pókmarások általában nagy, napokig tartó fájdalommal járnak, halálesetről eleddig azonban nem tesz említést a szakirodalom. Számos fajukat tartják hobbiállatként, így érdekes lehet veni egy pillantást a kültakaró alá, mégis mi hogyan működik egy ilyen pókban.

A csáprágó és a tapogatóláb olyan egyedi jellegek, amik csak, és kizárólag a pókok és rokonaik esetében található meg, ezek az állatok az ízeltlábúak egyik külön csoportját, a csáprágósokat alkotját. A csáprágó két részből áll, az alapízből és a csípőkaromból, tudományos neve a chelicera (ejtsd: kelicera) , a tapogatólábé a pedipalpus (ejtsd: pedipalpusz). Alul egy védekező állásban álló madárpókot láthatunk. A pók a hátsó három pár lábán áll, az egész testet megemeli, első pár láb a tapogatólábak és a csáprágók előre, a vélt veszélyforrás felé néznek. Érdekesség, hogy az angolul helytelenül "russian tarantulának" is hívott szongáriai cselőpókok a hátukra fekszenek. A csáprágók belső felszínén speciális szőrszerű képleteket találhatunk, ezek alkotják a madárpókok "sziszegőjét" (a Linkre kattintva Eördögh "Fince" Péter tudományos igénnyel összeállított összefoglalóját lehet elolvasni a régi blogunkon). A sziszegő hang és a fenyegető testtartás sokszor elég a támadók elriasztásához.

Ha a sziszegő hang sem elég, akkor a madárpókok nem sokat haboznak, "odakapnak" bár a legtöbb esetben mérget nem juttatnak a támadóba (ez az ún "száraz marás"). 

Másik védekezőrendszere, főleg a dél-amerikai madárpókoknak a "csalánszőrök" rugdosása a veszélyforrás felé. Ezek a szőrfélék (mintegy hat különbözőt ismerünk) a nyálkahártyákba (szájüreg, orrüreg) vagy a szembe jutva égető, csípő érzést okoznak. A szőröket a pók egy új vedléssel tudja pótolni.

A madárpókok igyekeznek takarékosan bánni a mérgükkel, hiszen az egyben emésztőfolyadék is. A méreganyagok mellett - melyek a zsákmány immobilizálását, vagyis mozgásképtelenségét, eredményezik - különböző, erős hatású enzimek is bekerülnek a prédába. Ezek belülről cseppfolyósítják a szerveket, és a pók a csípőkarom által ejtett sebeken kiszívja azokat.

A szívást egyrészről az izmos szívógyomor végzi, másrészről a pedig a tapogatólábak összepréselik a préda tetemét, ezzel kinyomják az értékes fehérjelevest. A pókok szájnyílása rendkívül apró, nagyobb falatokat nem, csak folyékony táplálékot tudnak magukhoz venni. A tápanyagokat ezután a szerteágazó bélrendszer fogja eljutattani a pók különböző testtájaiba. A salakanyagok kiválasztását a Malpighi csövek végzik. A folyékony tápláléknól adódik, hogy a pókok széklete is folyékony (és általában fehér).

A pókok keringési szervrendszere nyílt, a hemolimpha a szövetek közötti zsebekbe (lacunákba) ömlik. A keringést végző szív a potroh felső oldalán található.

A pókok mozgása izmok segítségével, illetve a hemolimfa segítségével történik. Ha a hajlítóizmok megfeszülnek a pók lába befelé hajlik. Ha hemolimfát pumpálnak a lábba akkor pedig kinyúlik. Éppen ezért ha egy pók elpusztul (tehát a testfolyadék nyomása megszűnik) akkor a lábak visszafordíthatatlanul behajlított állapotba kerül.

A légzést a tracheatüdőkkel végzik (ezek angol neve könyv, vagy levelestüdő amely találóan írja le a működésüket). Fejlettebb pókok a hátsó pár tüdőt légcsövekkel helyettesítik.

A könyvtüdő azért szemléletes név, mert a tüdő felépítése olyan mintha lapokat látnánk. A lapok felszínén történik a vérnyirok gázcseréje a levegő pedig a lapokban van.

A pókokat minden más állattól megkülönbözteti a pókselyem, és a pókfonál készítésének képessége. A pókselyem egy rendkívül ellenálló, levegőn megszilárduló fehérje. A selyemmirigyek állítják elő, és vékony csövek juttatják el a fonószemölcsökön található csévékig. 

A pók a különböző mirigyekből különböző selyemkoktélokat készítenek, hogy a céljaikra megfelelő selymet állítsanak elő. A biztosítókötél mellett, menedéket, petecsomószövedéket, vedléshálótkészítenek, de például a hím is szövedék segítségével juttatja az ivarsejtjeit a tapogatólábak végén található párzószerveibe.