Hova is tartoznak a hamupipőkepókok?

A Nyugat-magyarországi Egyetem SEK  IX. Regionális Természettudományi Konferenciáján hangzott el az előadás 2014. január 30.án

A videofelvételt több órán is bemutatom majd :D

Egy szomorú poszt

 

Mahunka Sándor meghatározó kutatója a pályafutásomnak. Sok kellemes emlékem fűződik hozzá, és nem túlzás kijelenteni, hogy a rendkívül sok segítség és támogatás nélkül, amit tőle kaptam, ma nem lennék ott ahol vagyok. Nagyon rosszul érintett, hogy pont karácsonykor (2012ben) távozott közülünk. Sajnálatos módon az emlékére rendezett ülésen személyesen nem, de egy előadással, amit a SZAM műhelyvezetője, Dr. Szinetár Csaba adott elő, meg tudtam róla emlékezni.

Emlékének egy nagyon érdekes fajjal szeretnék adózni. A Megasula mahunkai egy rendkívül érdekes hamupipőkepók, és Rachel Diaz Bastin ceruzái és vízfestéke nyomán művészi színvonalú ábrázolást is kap.

Nyugodj békében Sanyi, az emlékedet biztosan megőrzöm, és még sokáig szerepelsz majd taxonómiai előadásaim köszönetnyilvánításaiban.

Tíz évvel később

A Szombathelyi Arachnológiai Műhely négy oszlopos tagja látható a képen 2003ban a szőcei Csicsóka-tanyán lejjebb, pedig 2013ban a kőszegi Stájer Házaknál. MIndkét kép a Magyar pókász találkozókon készült

Magyar pókász találkozó

 

Lezárult a pókásztalálkozó jelentkezési periódusa. Örömmel jelenthetem be, hogy 26 szakmai és 12 kísérő személy mellett körülbelül 10 VIP (a szakmai programra kilátogató meghívott vendég) vesz részt ezen a gyakorlatilag nemzetközinek számító arachnológus seregszemlén. A résztvevők 12 szakmai előadás mellett négy élménybeszámolót is tartanak, tehát nemcsak azok szórakozása biztosított, akik a pókok iránt érdeklődnek.

Jómagam egy előadással, mely az ugrópókok dinamikus térképéről szól, egy Sao Tomés élménybeszámolóval veszem ki a részem a programból. Mivel ez a találkozó remek alkalom a pókokat, pókászatot illető kérdések, problémák megbeszélésére. Ezért gondoltam arra, hogy a Magyary ösztöndíj keretében tervezett “Magyar pókalaktani kifejezések kompendiuma” megírása előtt kikérem a tervezett felhasználók – magyar arachnológusok – véleményét is. A vitaindító kis írás, mely az összefoglaló füzetbe is belekerül, itt olvasható, remélem a találkozón nem résztvevő kollegák is tudják majd véleményezni:

Konzultáció – vitaindító előadás

Szűts Tamás

Az arachnológia magyar nevezéktana.

„Az anyanyelv ápolása, avval a véghetetlen nagy előnynyel jár, hogy az ifjú memzedékben már korán ébreszti fel a tudományos hajlamot, ezt ápolja, növeli és a helyes irányban meg is tartja.”

A tudomány szakmai nyelve, az angol, bár viszonylag könnyen elsajátítható, mégsem anyanyelvünk. Az alaktani kutatások jelenleg reneszánszukat élik, köszönhetően a pásztázó elektronmikroszkópok széleskörű elterjedésének ráadásul a képek elkészítése is jóval olcsóbbá vált. Ez számos új jelleg felfedezését vagy mélyebb megértését vonta maga után.

A magyar arachnológiában az alaktani kifejezések és magyar fajnevek alapvetése a XIX. században Herman Ottó munkássága eredményeképpen született meg (magyar és német nyelven), melyet a század hagyományainak megfelelően jó néhány alaktani, anatómiai munka követett (Lendl Adolf, Szombathy Kálmán, Buczkó Emil), majd Loksa Imre terjesztett ki. Bár a csáprágósok, mint legnagyobb szárazföldi csoport ezért a felsőoktatásban részletesen tárgyalja az állatrendszertan és a hozzá kapcsoló kurzusok, a leíró jellegű magyar nyelvű munkák egyelőre nem tudnak egy egységes nevezéktanhoz fordulni. Számos ilyen munka létezik (Szita Éva, Kovács Gábor, Takács Gábor, Szűts Tamás dolgozatai, cikkei), hiszen a szakdolgozatok, doktori dolgozatok nyelve magyar. Nyilvánvaló, hogy a tudományra új fajok leírásának a nyelve angol (lásd Trebacosa europaea, Parasyrisca arrabonica, Pelecopsis loksai), ugyanakkor a hazánkban előkerülő faunánkra új fajok esetében a magyar nyelvű publikálás nemcsak, hogy kívánatos de hasznos is, ugyanakkor aktív magyar szaknyelvet igényel.

Szükséges lenne, hogy a magyar pókászok egységesen kialakított, szakmai érvekkel alátámasztott, illetve a magyar „araneológia” hagyományait is figyelembe vevő nevezéktant alakítsanak ki a fontosabbnak ítélt alaktani kifejezésekre és fajokra, hiszen ha mi nem tesszük meg, akkor mások nyilvánítanak véleményt (gondolok itt az előtest/fejtor utótest/potroh problémakörre).

Fontos lenne azonban tisztázni az igényeket, és a formai követelményeket. Olyan nevezéktani listára van szükség, amely főleg a magyar fauna igényeit szolgálja ki, ugyanakkor szükség szerint új faunaelemekkel bővíthető. Mindenképpen szükséges, hogy a faunalistához hasonlóan egy közlemény szülessen, ami referenciapontként szolgálhatna a továbbiakban.

Újra a rádióban

 

Júniusban már voltam a Nyugat Rádió ”Kibeszélő” című műsorában ahol két órán keresztül beszélgettem a szerkesztő-műsorvezetővel, Dr. Buda Botond ideggyógyásszal és Kovács georgina újságíróval. Szeptember 10.-én, kedden újfent a vendégük leszek, és a blogban már megírt történetekről, a fekete özvegy és a az új pókok mellett a kutatásról is fogok beszélni. Következzen a beharangozó, melyet változtatás nélkül adtam közre.

Vendégünk Dr. Szűts Tamás PhD pókász!

2013. szeptember 10-én a Kibeszélő műsorában kedves hallgatóinknak Barták Balázst – hivatalos külföldi kiküldetése miatt – nélkülözniük kell. Dr. Buda Botond és Kovács (Geor)Gina azonban izgalmas vendéggel beszélget kedden 19:00–21:00 között: vendégünk lesz Dr. Szűts Tamás PhD, a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Biológia Intézete Állattani Intézeti Tanszékének adjunktusa. Szűts doktor nyár elején vendégeskedett már adásunkban; erről szóló bejegyzésünket, s csodaszép fényképeket a https://www.facebook.com/kibeszelo/posts/587100714643835 linkre kattintva találhatnak. Negyedév elteltével a pókok világának avatott ismerőjét vadonatúj hírekről, érdekes tudományos tényekről faggatjuk majd. Beszélünk többek között arról, hogy nagy erőkkel elindult Szűts doktor Magyary-pályázata. Ennek kapcsán szóba kerül majd az ugrópók-evolúció, beszélgetünk kínai teában csempészett pókpéldányról, sőt – hiszen ezt este 9 előtt is szabad – a „pókszexről” is. Egy magyar házaspár Korzikán nyaralt. Nyaralásukról hazatérve egy bakancsban feketeözvegyet találtak. A példány most Szombathelyen van (http://poknaplopok.blogspot.hu/2013/08/a-kutatas-mellekzongei.html); erről is beszélgetni fogunk. Szombathelyről, egy lakásból került elő hazánkban elsőként a tüskéskezű álfarkaspók. A mediterrán térségből hurcolták be; hazai megtelepedésére jó esélyek vannak (http://poknaplopok.blogspot.hu/2013/08/uj-joveveny.html). A Kőszegi hegységben rendezik meg idén a magyar pókászok éves seregszemléjét, a Magyar Pókász Találkozót –; megérdemelt elismerés ez a Savaria Egyetemi Központ – Dr. habil. Szinetár Csaba CSc nevével fémjelzett – nemzetközileg elismert pókász műhelye számára! Aki még többet szeretne tudni a pókok rejtélyes világáról, annak figyelmébe ajánljuk Dr. Szűts Tamás lebilincselő stílusban írt/vezetett új pókblogját is: poknaplopok.blogspot.com. Várjuk Önöket: 2013. szeptember 10-én 19:00–21:00 között hangolják rádiókészülékeiket a 88.4 MHz-es hullámhosszra, vagy hallgassanak bennünket online:www.nyugatradio.hu. Kérdéseiket, hozzászólásaikat szokás szerint már adásunkat megelőzően is várjuk e-mail címünkön (kibeszelo@gmail.com), vagy Facebook-oldalunkon (https://www.facebook.com/kibeszelo). Adásidőnk alatt pedig SMS-ben (06–30–44 44 88 4), illetve élőszóban (06–94–512 412) is bekapcsolódhatnak az érdekesnek ígérkező stúdióbeszélgetésbe!

by: Kibeszélő - Nyugat Rádió FM 88.4

Miért éppen az ugrópókok?

A címben feltett kérdésre sokféle választ tudok adni. Az első és legkézenfekvőbb válasz, ezek a pókok bizony nekem tetszenek. Talán furcsának hat, hogy ezzel kezdem, pedig ha belegondolunk, inkább előnyös az, hogy a kutatásunk tárgyát szépnek találjuk, hiszen jó sokat fogunk ilyen pókokkal foglalkozni.
A második ok, hogy az ugrópókokat viszonylag egyszerű felismerni. Minden ugrópók előtestének eleje merőleges, arcszerű melyen az első szemsor szemei jellegzetes mintázatban láthatóak. A szélső szemek kisebbek, a középsők pedig nagyok. A középszemek formaérzékelése egészen egyedi, hiszen a szemek számított éleslátása mintegy 2,4 ívperc, mely az ízeltlábúak világában az eddig mért legjobb (minél kisebb ez az érték annál “jobb” a felbontóképesség, ugyanis akkor annál messzebb lévő két pontot látnak még kettőnek, nem pedig egynek). Ezzel az értékkel alig maradnak le a dobogós helyről, ahonnan a polipok 1,8, az ember 1, illetve a ragadozó madarak 0,4-0,8 ívperces eredménye szorítják ki, azonban ha hozzávesszük, hogy  az ugrópókok két nagyságrenddel kisebbek az előbbieknél, akkor az összehasonlításból az ugrópókok kerülnek ki győztesen.

Ez a Nikon reklámnak is szánt kép, jól mutatja az ugrópókok jellegzetes szemállását. Ha valóban hűek akarunk lenni a szemek eltérő felépítéséhez, akkor a középső, nagy szemek teleobjektívek lennének, a szélsők pedig széles látószögű optikák.

A középszemek nagy felbontóképességének több oka is van. Az első a domború szemlencse, amely teleobjektívként működik. A négyrétegű retina, a gerincesek szeménél jóval kedvezőbb optikai helyzetben található, így az ugrópókoknak nincs vakfoltja sem. Ráadásul ez az érzékelő szövetlapka több izom segítségével mozgatható, így a póknak nem esik nehezére a több méter távolságban található tárgyakra fókuszálás sem.

A fenti videón jól látható, ahogy ez a majdnem teljesen áttetsző pók mozgatja a retináját.

A harmadik és negyedik ok, amiért az ugrópókokkal foglalkozom a remek szemekhez köthető. A harmadik ok: a kitűnő látás meglehetősen rövid idő alatt az ugrópókokat számos evolúciós előnyhöz juttatta. Remek vadászok, és rokonaikkal (a kövipókokkal, kalitpókokkal) ellentétben nappal aktívak főleg, mert nemcsak a zsákmányt, de a ragadozókat is könnyedén el tudták kerülni. Más közelrokon családok a karolópókok és futókarolópókkal ellentétben pedig nincsenek arra “kárhoztatva”, hogy elbújva várják be az prédájukat, hanem aktívan tudják keresni azt.  Éppen ezért, az ugrópókok zsákmányspektruma nagyon széles. Generalistákat (mindenfélét megevőket) ugyanúgy találunk, mint csak egy-egy táplálékforrásra vadászó táplálékspecialistákat. Ezek közül jónéhány bejárta az ismeretterjesztő oldalakat, gondolok itt a vámpírpókra (Evarcha culicivora), amely jóllakott, vérrel teli szúnyogokra vadászik; a vegetariánus Kipling ugrópókra (Bagheera kiplingi), amely az Acacia fajok fehérjedús Belt testeit eszi; illetve a más pókokkal táplálkozó, araneofág spartaeninae alcsaládra, melynek minden egyes faja pókevő. Nem véletlen, hogy a 10 legvagányabb pók közé három ugrópók, azaz salticida is bekerült, ráadásul az első helyet a pókok királynőjének is nevezett Portia viszi. Az ugrópókok tehát, ez a harmadik ok, nemcsak szépek, hanem érdekes életmódúak is.
A harmadik ok miatt, rendkívül sok cikk foglalkozik ugrópókokkal, ami azért jó, mert a kezdeti lépéseink lényegesen könnyebbek ilyenkor, mintha mindenre magunknak kellene rájönnünk. Ráadásul, számos háttér-információ könnyíti meg mélyebb összefüggések felfedezését, levonását.

Az amerikai ugrópók (Habronattus americanus) onnan kapta a nevét, hogy az “arcrészén” található szőrök piros-fehér-kék színűek, pont, mint az amerikai nemzeti színek.

Azért olyan bő az ugrópókok szakirodalma, mert ők a legnagyobb fajszámú pókcsoport, és ez lenne az ötödik ok. Amiből sokféle van abból valamilyen mintázat előbb utóbb észrevehető. Hozzáteszem azonban, hogy a legtöbb faj ugyan ebből a családból ismert az ember számára, ugyanakkor ez korántsem jelenti azt, hogy a természetben ugrópókokból lenne a legtöbb. Jómagam azon a véleményen vagyok (több, félig feldolgozott trópusi anyag ismerete alapján), hogy a Theridiidae családban (a feketeözvegy és társaik) valószínűleg több faj van.

A brit ugrópókokat bemutató színes tábla a XIX. századból. Bár az alap testfelépítésük megegyezik, mégis ízelítőt kapunk a formagazdaságból.

Viszont az ő kutatásuk rendkívül nehézkes. Nemcsak, hogy számos génusz tartozik ide, de ezek eléggé diverzek is egyben. Egy száz-kétszáz fajból álló csoportot pedig elég nehéz átlátni. Bár hasonló probléma – igaz kisebb mértékben – az ugrópókoknál is fennáll, de nekünk, ugrópókászoknak már két olyan honlap is a rendelkezésünkre áll, ami nem kisebb célt tűzött ki maga elé, minthogy a ma ismert fajokat és azok illusztrációit összegyűjtse.

Az első és a legtöbbet használt oldal, a Prószynski katalógus, amely a képre kattintva érhető el. Rendkívül nagy segítség kezdőknek és haladóknak egyaránt a kontinensek szerint szétválogatott fajlista, ami nagyon megkönnyíti a génuszok - fajok azonosítását. Az arachnológusok annyira díjazták ezt az oldalt, hogy a Bonnet-díjat (a pókászközösség szolgálatáért alapított díj) 2010ben odaítélték neki.

A Heiko Metzner által felügyelt oldal, a prószynski oldallal szemben integratívabb, széleskörű hozzáférést biztosít, YouTube, FaceBook, Twitter mellett a FlicR oldalra, illetve ami nekem a legjobban tetszik a BHL-re (Biodiersity Heritage Library) ami régi, nehezen beszerezhető szakirodalmak beszkennelt változatait tárolja. Mindkét oldalnak természetesen aktív partnere és közreműködője vagyok, a SoW-nak 2000 a Jumping-spidersnek pedig 2008 óta.

Új jövevény

Ez az esemény még nagyon friss, viszont azontúl, hogy remélhetőleg a médiához is eljut majd, mindenképpen szeretnék róla  én is írni. A feketeözvegy fotózásával egyidejűleg kapott a SZAM (Szombathelyi Arachnológiai Műhely) egy olyan, lakásban fogott állatot, amit még senki nem talált meg Magyarországon. Ez remek alkalmat biztosít arra, hogy az épületlakó pókokról írjak egy kicsit, mielőtt bemutatnám ezt az új jövevényt.

Azt, hogy az ember környezetében számos pók él, nemcsak az tudja, aki pókokkal foglalkozik (az emberrel együtt élő, vagyis szinantróp pókok vizsgálatával már számos kutató foglalkozott, elég Szinetár Csaba és szakdolgozóinak munkáját, vagy Urák Istvánék 2008-as felmérését nézni), hanem az is, aki már húzott arrébb szekrényt. Számos nyolclábú albérlővel osztjuk meg akár a nyolcadik emeleten lévő panellakásunkat is, nem véletlen használják a pókászok a következő bonmotot ismeretterjesztő előadásokon: “mindig van egy pók az egy méteres közelünkben”.
Bár ez a mondat csak félig igaz, az biztos, hogy számos nyolclábú albérlő bújik meg lakásaink háborítatlan zugában. A leggyakoribbak a törpepókok (nem, a feketeözvegy, még mindig nincs közöttük) és a kaszáspókok (ők főleg a pincék, garázsok, padlások lakói), de összefuthatunk az “egérpókkal” (Scotophaeus blackwalli), eretnekpókokkal (Amaurobiidae), ugrópókokkal, csupaszpókokkal is. Azt gondolhatnánk, hogy az épületlakó pókfaunát már jól ismerjük, azonban nem szabad elfelejteni, hogy az emberi tényező egy erős dinamikával hat rá. A viszonylag jól ismert álkaszáspók-fauna például 2006-ban bővült egy dekoratív mediterrán fajjal, a márványos álkaszáspókkal (Holocnemus pluchei).

Következzen ízelítőnek néhány kép a leggyakoribb fajokról:

A mintás álkaszáspók, a Hoplopholcus forskali, mely pincékben, kerti épületekben gyakori.

Az Amaurobius ferox nemcsak az ember közelében, főként pincékben fordul elő, hanem gyakran találkozhatunk vele kövek alatt is.

Személyes kedvencem a csupaszpók (Scytodes thoracica), amely a csáprágóiból méreggel kevert ragadós fonalat “köp” az áldozatára. Eközben az előtestét is rázza, így a fonal cikkcakkban borítja be a testméretének megfelelő zsákmányállatait, a muslincákat. Fürdőszobákban, vagy a tapétán lassan mászva lehet látni.

A pamatostérdű derespók (Uloborus plumipes) ezen példányát egy IKEÁban kiállított széken fogtam.

A színészpók (Salticus scienicus) házak falán gyakori. Nevét onnan kapta, hogy a zsákmányát komikusnak ható mozdulatokkal cserkészi be, ami hasonlít a színészek eltúlzott gesztikulására.

Inkább kertes házakban, verandás lakóépületekben bukkannak fel ideiglenesen a farkaspókok különböző képviselői, de ők csak ideig-óráig maradnak, így nem tekinthetőek szinantrópnak. Ezt a farkaspókot is csak azért mutatom be itt, mert a nagytermetű fajok, így ősszel elég sok riadalmat keltenek, ha betévednek a házba.

------------------------------------------------------------------------------------------

Természetesen az, hogy a lakás hol található, szintén befolyásolja azt, hogy milyen pók választ minket lakótársnak. Az ország turisztikai, logisztikai jellemzői is befolyásolják a jövevények számát. Az is logikusnak tűnik, hogy az ország pókfaunája talán így bővül a legegyszerűbben. A mintegy 5 éve, tőlünk nyugatabbra, Svájcban, a tüskéskezű álfarkaspók (Zoropsis spinimana) jelent meg, feltehetőleg a mediterrán üdülőkből hurcolták be a nyaralók. Ott ugyanis a házakba költözik be telelni ez a farkaspókokra nagyon hasonlító, velük rokonságban lévő, ugyanakkor szövőlapos, kusza hálót készítő, nagyméretű pók. Mára már kijelenthető, hogy megtelepedett, ami viszonylag sűrűbben történik meg, mint a “vadonban” életteret keresők esetében. A fajt a tengerentúlra is sikerrel exportálták, az USÁban 1990es évek közepén észlelték előszőr, és azóta kaliforniai kollegáim komoly program keretében próbálják feltérképezni a terjedést, ami érdekes módon Nyugatról indult. Az azóta már Németországban és Olaszország északi részén is megtalált, Belgiumban, Angliában megtelepedett pókfaj megérkezett Magyarország nyugati felébe is, Szombathelyen hoztak be azonosításra Dr. Szinetár Csabának egy nőstény példányt.

Tüskéskezű álfarkaspók (Zoropsis spinimana)

Mint látható, a nálunk gyakori farkaspókok karcsúbbak (figyeljük meg a lenti összehasonlító képeken hazánk egyik Alopecosa faját), a tömzsibbnek ható álfarkaspókkal szemben, amely diszkréten ugyan, de meglehetősen dekoratív. Dániában és az USÁban is fotóztam több példányát, és bár egy ilyen fotózás meglehetősen próbára teszi a pók türelmét, soha egyetlen támadó jellegű mozdulatot nem tettek. Saját tapasztalatom szerint a szelíd pókok közé tartoznak, amik azt is nyugodtan tűrték, ha kézzel fogtam meg őket. A kezünkön mászva puha, majdnem óvatos lépésekkel, de villámgyorsan mozognak. A legfőbb különbség azonban, a fogóháló készítése (bár trópusokon léteznek ilyen farkaspókok is, pl. a Verrucosa génusz tagjai, melyek fogóhálót szőnek). Ez egy keszekusza selyemtömb, melyet Spanyolországban pl. az ablakok közé feszítenek ki.

A hazánkban is gyakori farkaspókfajok nyúlánkabbaknak tűnnek karcsúbb testük és hosszabb lábaik miatt, mint a Zoropsidae család tagjai, ahová az álfarkaspók is tartozik.

Mivel ez a blog szeretné közelebb hozni ezeket az állatokat mindenkihez, és hasznos tanáccsal ellátni mindenkit, ezért ide is szúrnék egy javaslatot. Szinte minden pókot egyszerűen el lehet fogni egy üvegpohár és egy evőeszköz (kanál, villa, stb.) segítségével, és egy mozdulattal ki lehet tessékelni őket a lakásból, amennyiben zavar a jelenlétük. A hálókészítő pókok legnagyobb ellensége a gyakori takarítás (igen, az ágy és a radiátor alatt is), és ha nagyon zavarna minket az alkalmanként betévedő póklátogató, akkor az ablakokon legyen szúnyogháló is. Magyarországon mintegy 4-5 olyan pókfaj fordul elő, aminek potenciálisan kellemetlen tünetű marása van, ezek pedig nem szoktak sűrűn lakásokban előfordulni.

Az emailcímemre (tszuts@gmail.com) nyugodtan lehet fotót küldeni amennyiben valakit érdekel, hogy milyen pókot fogott a lakásában. Egy biztos, az élete továbbra sem forog veszélyben senkinek.