Sokféle élménnyel gazdagodtam mostanság, amiről szerettem volna már régen posztot írni. Ez az ÓRIÁSPÓK KIÁLLÍTÁS nem tartozik közéjük. Egyrészt nem voltam, nem láttam, tehát nem tapasztaltam meg az élményt, másrészt nem szerettem volna írni róla.
Hogy miért is teszem mégis?
Mert úgy érzem, hogy nem maradhatok csendben. Mert olyan dolgokat ígér a kiállítás amit nem kellene. Mert olyan dolgokra veszi rá az embereket amit nem kellene. A plakátok Szinetár Csaba fotói.
Sietve szögezném le, hogy nagyon is pártolom azt, ha valaki időt és energiát nem sajnálva a pókokat népszerűsíti. Kollegám, mentorom és munkatársam például Keszthelyről rohant át Mosonmagyaróvárra, egy óvodába 40 lelkes kisgyereknek pókokat mutogatni (a saját szabadidejében ingyen és bérmentve). Kisebb lelkesedéssel veszem ha valaki az ismeretterjesztésből anyagi profitra tesz szert, bár gyermekkori bálványom (ma is nagyon kedvelem) Sir David Attenborough sem szívjóságból mesél mindenkinek lebilincselő stílusban.
Azonban a dilettanizmus és a pénzkeresés előtérbe helyezése rossz párosítás. A madárpók nem játék, és KÜLÖNÖSEN nem arcra való… a kommentálni kívánt kiállítás platkátjának állításával szemben pedig kifejezetten NEM javasolt. Sem pedagógiailag, sem pedig szakmailag. Az ok borzasztóan egyszerű. A madárpókok jó része módosult szőrökkel, csalánszőrökkel rendelkezik. Ezek főleg a potrohon találhatóak. A gyengébb mérgű, emberre kevés veszély jelentő pókok (ide tartozik a hazai és európai kereskedelemben tömegesen kapható “talajlakó” madárpókok) nagy része a Theraphosinae alcsaládba tartozik. Ez az alcsalád inkább a csalánszőreivel védi magát, melyek lazán kapcsolódnak a potroh felszínén és a hátsó lábak segítségével a pókok a vélt veszély felé “rugdossák” a szőröket. Ezek szállnak a levegőben, és a nyálkahártyákba, szem szaruhártyájába vagy akár a bőrbe fúródnak. Itt erőteljes irritációt okoznak. Nyilván nem a legkifinomultabb védekezési forma, de többmillió éve működik. Nos ilyen pókokat kézre venni, vagy gyerekfejre tenni több dolog miatt is ROSSZ DOLOG.
A PSMICROGRAPH képein (nem kértem engedélyt így LINK1 LINK2) jól látható, a visszafelé hajló tüskék sora a szőr alapjánál. Allergiás, szénanáthás tüneteket okoz, tüsszögés, bőrpír és egyéb kellemetlen tünetekkel.
Ezt természetesen minden tapasztalt madártartó tudja. Egyszer kell csak, hogy az asztalon tárolt Theraphosa vedlést az ágyba fújja a szél, azt a reggelt ugyanúgy nem felejti el az ember, mint Tutajos a második napját a Tüskevárban. Sokszor véletlen is előfordul, hogy etetés-takarítás (szerintem mondjuk kézzel nem kell belenyúlni a terráriumba) során az állat megijed és szőrt rugdos. Kézfej bepirosodik. Extrém esetekben akár fel is hólyagosodhat a bőr. Szerencsére, FENISTIL krémmel lehet enyhíteni a fájdalmon, de előtte egy melegvizes, szappanos mosás mindenképpen ajánlott, hogy a szőröket fizikailag is eltávolítsa.
Sajnos ezek a praktikák a szem esetében (amiből gyerekfejenként 2 van) nem alkalmazhatóak. A szaruhártyába fúródott szőröket nem, vagy nagyon nehezen lehet eltávolítani és addig amíg ki nem lökődnek, addig bizony minden egyes pislogás fáj. Nem kívánok sokkoló képekkel elriasztani senkit, de akit érdekel, hogy hogy néz ki egy ilyen szem, IDE kattintson. Akit biológus szemszögből érdekelnek ezek a szőrök, vagy az okozott hatás ITT találhat számos cikket…
Tehát adott egy természetközeliséget, pók- vagy rovarfélelem legyőzését ígérő, drága kiállítás, ahonnan, ha picit pechesek vagyunk, akár az ügyeletre is indulhatunk a fájdalomtól üvöltő csemetével. (Ha nagyon pechesek vagyunk akkor a tömeg miatt a gyerek semmit nem lát, megunja az egészet és menni akar, így a pénzt a kukába is dobhattuk volna…).
Tehát nem mindegy mivel próbáljuk a természettől idegenkedő gyermekünket (vagy csoportunkat, osztályunkat) kicsit közelebb hozni ahhoz ami valójában körbevesz minket. Szerintem ugyanennyi pénzből egy közeli parkban kijött volna egy remek piknik, ahol a fűben ülve talán pedagógiailag elfogadottabb, de mindenféleképpen finomabb és biztonságosabb módon közeledhettek volna a természethez az erre igényt érzők.
Szeretném hozzátenni, hogy a kiállítás maga, a képek és résztvevők beszámolói alapján, szép volt és egy madárpók kiállításnak meg is felelt, pusztán a pénzt csinálunk a félelemből, és a fejrepakoljuk a csalánszőrős madárpókokat hozzáállást ítélném el.
A madárpók nem kézbe való jószág. Egyrészt mert a gyengébb mérgű fajok marása is fáj, másrészről már magyar orvos is látott szemben csalánszőrt. Ha nincs csalánszőre a póknak akkor pedig a mérge is erősebb, és mivel azt használja védekezésre is, jóval idegesebb “természetű”. Egyik tapasztalt madárpóktartó jóbarátom mondta azt a találó hasonlatot egyszer, hogy a madárpókok olyanok, mint a kaktusz. Hetente kis víz meg táplálék, nem piszkálás. És akkor mindenki (pók is és a póktartó is) boldog lesz. Ha ezt a hasonlatot folytatom, akkor ugye azon mindenki megrökönyödne, ha kaktuszt tennék az arcomra vagy gyerekek arcára. Azt szeretném, hogy a madárpók egy gyerekarcon ugyanilyen megrökönyödést váltson ki, lévén ugyanolyan buta dolog.
UI: nem kívánom kétségbe vonni a kiállító jószándékát, a madárpókokhoz való értését. Biztos vagyok benne, hogy a póktartáshoz remekül ért. A pókok biológiájáról azonban bizonyosan keveset tud, ha a fejére tesz egy Brachypelmát.
