Ez a blog azt a munkámat szeretné bemutatni, hogy a pókok, biológia és az élet sokfélesége iránt érdeklődők betekintést nyerhessenek a színfalak mögé. A kutatás a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosító számú Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése országos program című kiemelt projekt keretében zajlott. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.
Saturday, April 19, 2014
Egy kiállítás margójára
Monday, March 10, 2014
Tuesday, February 11, 2014
Hova is tartoznak a hamupipőkepókok?
A Nyugat-magyarországi Egyetem SEK IX. Regionális Természettudományi Konferenciáján hangzott el az előadás 2014. január 30.án
A videofelvételt több órán is bemutatom majd :D
Wednesday, November 27, 2013
Egy szomorú poszt
Mahunka Sándor meghatározó kutatója a pályafutásomnak. Sok kellemes emlékem fűződik hozzá, és nem túlzás kijelenteni, hogy a rendkívül sok segítség és támogatás nélkül, amit tőle kaptam, ma nem lennék ott ahol vagyok. Nagyon rosszul érintett, hogy pont karácsonykor (2012ben) távozott közülünk. Sajnálatos módon az emlékére rendezett ülésen személyesen nem, de egy előadással, amit a SZAM műhelyvezetője, Dr. Szinetár Csaba adott elő, meg tudtam róla emlékezni.
Emlékének egy nagyon érdekes fajjal szeretnék adózni. A Megasula mahunkai egy rendkívül érdekes hamupipőkepók, és Rachel Diaz Bastin ceruzái és vízfestéke nyomán művészi színvonalú ábrázolást is kap.
Nyugodj békében Sanyi, az emlékedet biztosan megőrzöm, és még sokáig szerepelsz majd taxonómiai előadásaim köszönetnyilvánításaiban.
Sunday, October 6, 2013
Tíz évvel később
A Szombathelyi Arachnológiai Műhely négy oszlopos tagja látható a képen 2003ban a szőcei Csicsóka-tanyán lejjebb, pedig 2013ban a kőszegi Stájer Házaknál. MIndkét kép a Magyar pókász találkozókon készült
Monday, September 9, 2013
Magyar pókász találkozó
Lezárult a pókásztalálkozó jelentkezési periódusa. Örömmel jelenthetem be, hogy 26 szakmai és 12 kísérő személy mellett körülbelül 10 VIP (a szakmai programra kilátogató meghívott vendég) vesz részt ezen a gyakorlatilag nemzetközinek számító arachnológus seregszemlén. A résztvevők 12 szakmai előadás mellett négy élménybeszámolót is tartanak, tehát nemcsak azok szórakozása biztosított, akik a pókok iránt érdeklődnek.
Jómagam egy előadással, mely az ugrópókok dinamikus térképéről szól, egy Sao Tomés élménybeszámolóval veszem ki a részem a programból. Mivel ez a találkozó remek alkalom a pókokat, pókászatot illető kérdések, problémák megbeszélésére. Ezért gondoltam arra, hogy a Magyary ösztöndíj keretében tervezett “Magyar pókalaktani kifejezések kompendiuma” megírása előtt kikérem a tervezett felhasználók – magyar arachnológusok – véleményét is. A vitaindító kis írás, mely az összefoglaló füzetbe is belekerül, itt olvasható, remélem a találkozón nem résztvevő kollegák is tudják majd véleményezni:
Konzultáció – vitaindító előadás
Szűts Tamás
Az arachnológia magyar nevezéktana.
„Az anyanyelv ápolása, avval a véghetetlen nagy előnynyel jár, hogy az ifjú memzedékben már korán ébreszti fel a tudományos hajlamot, ezt ápolja, növeli és a helyes irányban meg is tartja.”
A tudomány szakmai nyelve, az angol, bár viszonylag könnyen elsajátítható, mégsem anyanyelvünk. Az alaktani kutatások jelenleg reneszánszukat élik, köszönhetően a pásztázó elektronmikroszkópok széleskörű elterjedésének ráadásul a képek elkészítése is jóval olcsóbbá vált. Ez számos új jelleg felfedezését vagy mélyebb megértését vonta maga után.
A magyar arachnológiában az alaktani kifejezések és magyar fajnevek alapvetése a XIX. században Herman Ottó munkássága eredményeképpen született meg (magyar és német nyelven), melyet a század hagyományainak megfelelően jó néhány alaktani, anatómiai munka követett (Lendl Adolf, Szombathy Kálmán, Buczkó Emil), majd Loksa Imre terjesztett ki. Bár a csáprágósok, mint legnagyobb szárazföldi csoport ezért a felsőoktatásban részletesen tárgyalja az állatrendszertan és a hozzá kapcsoló kurzusok, a leíró jellegű magyar nyelvű munkák egyelőre nem tudnak egy egységes nevezéktanhoz fordulni. Számos ilyen munka létezik (Szita Éva, Kovács Gábor, Takács Gábor, Szűts Tamás dolgozatai, cikkei), hiszen a szakdolgozatok, doktori dolgozatok nyelve magyar. Nyilvánvaló, hogy a tudományra új fajok leírásának a nyelve angol (lásd Trebacosa europaea, Parasyrisca arrabonica, Pelecopsis loksai), ugyanakkor a hazánkban előkerülő faunánkra új fajok esetében a magyar nyelvű publikálás nemcsak, hogy kívánatos de hasznos is, ugyanakkor aktív magyar szaknyelvet igényel.
Szükséges lenne, hogy a magyar pókászok egységesen kialakított, szakmai érvekkel alátámasztott, illetve a magyar „araneológia” hagyományait is figyelembe vevő nevezéktant alakítsanak ki a fontosabbnak ítélt alaktani kifejezésekre és fajokra, hiszen ha mi nem tesszük meg, akkor mások nyilvánítanak véleményt (gondolok itt az előtest/fejtor utótest/potroh problémakörre).
Fontos lenne azonban tisztázni az igényeket, és a formai követelményeket. Olyan nevezéktani listára van szükség, amely főleg a magyar fauna igényeit szolgálja ki, ugyanakkor szükség szerint új faunaelemekkel bővíthető. Mindenképpen szükséges, hogy a faunalistához hasonlóan egy közlemény szülessen, ami referenciapontként szolgálhatna a továbbiakban.
Friday, September 6, 2013
Újra a rádióban
Júniusban már voltam a Nyugat Rádió ”Kibeszélő” című műsorában ahol két órán keresztül beszélgettem a szerkesztő-műsorvezetővel, Dr. Buda Botond ideggyógyásszal és Kovács georgina újságíróval. Szeptember 10.-én, kedden újfent a vendégük leszek, és a blogban már megírt történetekről, a fekete özvegy és a az új pókok mellett a kutatásról is fogok beszélni. Következzen a beharangozó, melyet változtatás nélkül adtam közre.
Vendégünk Dr. Szűts Tamás PhD pókász!
2013. szeptember 10-én a Kibeszélő műsorában kedves hallgatóinknak Barták Balázst – hivatalos külföldi kiküldetése miatt – nélkülözniük kell. Dr. Buda Botond és Kovács (Geor)Gina azonban izgalmas vendéggel beszélget kedden 19:00–21:00 között: vendégünk lesz Dr. Szűts Tamás PhD, a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Biológia Intézete Állattani Intézeti Tanszékének adjunktusa. Szűts doktor nyár elején vendégeskedett már adásunkban; erről szóló bejegyzésünket, s csodaszép fényképeket a https://www.facebook.com/kibeszelo/posts/587100714643835 linkre kattintva találhatnak. Negyedév elteltével a pókok világának avatott ismerőjét vadonatúj hírekről, érdekes tudományos tényekről faggatjuk majd. Beszélünk többek között arról, hogy nagy erőkkel elindult Szűts doktor Magyary-pályázata. Ennek kapcsán szóba kerül majd az ugrópók-evolúció, beszélgetünk kínai teában csempészett pókpéldányról, sőt – hiszen ezt este 9 előtt is szabad – a „pókszexről” is. Egy magyar házaspár Korzikán nyaralt. Nyaralásukról hazatérve egy bakancsban feketeözvegyet találtak. A példány most Szombathelyen van (http://poknaplopok.blogspot.hu/2013/08/a-kutatas-mellekzongei.html); erről is beszélgetni fogunk. Szombathelyről, egy lakásból került elő hazánkban elsőként a tüskéskezű álfarkaspók. A mediterrán térségből hurcolták be; hazai megtelepedésére jó esélyek vannak (http://poknaplopok.blogspot.hu/2013/08/uj-joveveny.html). A Kőszegi hegységben rendezik meg idén a magyar pókászok éves seregszemléjét, a Magyar Pókász Találkozót –; megérdemelt elismerés ez a Savaria Egyetemi Központ – Dr. habil. Szinetár Csaba CSc nevével fémjelzett – nemzetközileg elismert pókász műhelye számára! Aki még többet szeretne tudni a pókok rejtélyes világáról, annak figyelmébe ajánljuk Dr. Szűts Tamás lebilincselő stílusban írt/vezetett új pókblogját is: poknaplopok.blogspot.com. Várjuk Önöket: 2013. szeptember 10-én 19:00–21:00 között hangolják rádiókészülékeiket a 88.4 MHz-es hullámhosszra, vagy hallgassanak bennünket online:www.nyugatradio.hu. Kérdéseiket, hozzászólásaikat szokás szerint már adásunkat megelőzően is várjuk e-mail címünkön (kibeszelo@gmail.com), vagy Facebook-oldalunkon (https://www.facebook.com/kibeszelo). Adásidőnk alatt pedig SMS-ben (06–30–44 44 88 4), illetve élőszóban (06–94–512 412) is bekapcsolódhatnak az érdekesnek ígérkező stúdióbeszélgetésbe!


