Miért éppen az ugrópókok?

A címben feltett kérdésre sokféle választ tudok adni. Az első és legkézenfekvőbb válasz, ezek a pókok bizony nekem tetszenek. Talán furcsának hat, hogy ezzel kezdem, pedig ha belegondolunk, inkább előnyös az, hogy a kutatásunk tárgyát szépnek találjuk, hiszen jó sokat fogunk ilyen pókokkal foglalkozni.
A második ok, hogy az ugrópókokat viszonylag egyszerű felismerni. Minden ugrópók előtestének eleje merőleges, arcszerű melyen az első szemsor szemei jellegzetes mintázatban láthatóak. A szélső szemek kisebbek, a középsők pedig nagyok. A középszemek formaérzékelése egészen egyedi, hiszen a szemek számított éleslátása mintegy 2,4 ívperc, mely az ízeltlábúak világában az eddig mért legjobb (minél kisebb ez az érték annál “jobb” a felbontóképesség, ugyanis akkor annál messzebb lévő két pontot látnak még kettőnek, nem pedig egynek). Ezzel az értékkel alig maradnak le a dobogós helyről, ahonnan a polipok 1,8, az ember 1, illetve a ragadozó madarak 0,4-0,8 ívperces eredménye szorítják ki, azonban ha hozzávesszük, hogy  az ugrópókok két nagyságrenddel kisebbek az előbbieknél, akkor az összehasonlításból az ugrópókok kerülnek ki győztesen.

Ez a Nikon reklámnak is szánt kép, jól mutatja az ugrópókok jellegzetes szemállását. Ha valóban hűek akarunk lenni a szemek eltérő felépítéséhez, akkor a középső, nagy szemek teleobjektívek lennének, a szélsők pedig széles látószögű optikák.

A középszemek nagy felbontóképességének több oka is van. Az első a domború szemlencse, amely teleobjektívként működik. A négyrétegű retina, a gerincesek szeménél jóval kedvezőbb optikai helyzetben található, így az ugrópókoknak nincs vakfoltja sem. Ráadásul ez az érzékelő szövetlapka több izom segítségével mozgatható, így a póknak nem esik nehezére a több méter távolságban található tárgyakra fókuszálás sem.

A fenti videón jól látható, ahogy ez a majdnem teljesen áttetsző pók mozgatja a retináját.

A harmadik és negyedik ok, amiért az ugrópókokkal foglalkozom a remek szemekhez köthető. A harmadik ok: a kitűnő látás meglehetősen rövid idő alatt az ugrópókokat számos evolúciós előnyhöz juttatta. Remek vadászok, és rokonaikkal (a kövipókokkal, kalitpókokkal) ellentétben nappal aktívak főleg, mert nemcsak a zsákmányt, de a ragadozókat is könnyedén el tudták kerülni. Más közelrokon családok a karolópókok és futókarolópókkal ellentétben pedig nincsenek arra “kárhoztatva”, hogy elbújva várják be az prédájukat, hanem aktívan tudják keresni azt.  Éppen ezért, az ugrópókok zsákmányspektruma nagyon széles. Generalistákat (mindenfélét megevőket) ugyanúgy találunk, mint csak egy-egy táplálékforrásra vadászó táplálékspecialistákat. Ezek közül jónéhány bejárta az ismeretterjesztő oldalakat, gondolok itt a vámpírpókra (Evarcha culicivora), amely jóllakott, vérrel teli szúnyogokra vadászik; a vegetariánus Kipling ugrópókra (Bagheera kiplingi), amely az Acacia fajok fehérjedús Belt testeit eszi; illetve a más pókokkal táplálkozó, araneofág spartaeninae alcsaládra, melynek minden egyes faja pókevő. Nem véletlen, hogy a 10 legvagányabb pók közé három ugrópók, azaz salticida is bekerült, ráadásul az első helyet a pókok királynőjének is nevezett Portia viszi. Az ugrópókok tehát, ez a harmadik ok, nemcsak szépek, hanem érdekes életmódúak is.
A harmadik ok miatt, rendkívül sok cikk foglalkozik ugrópókokkal, ami azért jó, mert a kezdeti lépéseink lényegesen könnyebbek ilyenkor, mintha mindenre magunknak kellene rájönnünk. Ráadásul, számos háttér-információ könnyíti meg mélyebb összefüggések felfedezését, levonását.

Az amerikai ugrópók (Habronattus americanus) onnan kapta a nevét, hogy az “arcrészén” található szőrök piros-fehér-kék színűek, pont, mint az amerikai nemzeti színek.

Azért olyan bő az ugrópókok szakirodalma, mert ők a legnagyobb fajszámú pókcsoport, és ez lenne az ötödik ok. Amiből sokféle van abból valamilyen mintázat előbb utóbb észrevehető. Hozzáteszem azonban, hogy a legtöbb faj ugyan ebből a családból ismert az ember számára, ugyanakkor ez korántsem jelenti azt, hogy a természetben ugrópókokból lenne a legtöbb. Jómagam azon a véleményen vagyok (több, félig feldolgozott trópusi anyag ismerete alapján), hogy a Theridiidae családban (a feketeözvegy és társaik) valószínűleg több faj van.

A brit ugrópókokat bemutató színes tábla a XIX. századból. Bár az alap testfelépítésük megegyezik, mégis ízelítőt kapunk a formagazdaságból.

Viszont az ő kutatásuk rendkívül nehézkes. Nemcsak, hogy számos génusz tartozik ide, de ezek eléggé diverzek is egyben. Egy száz-kétszáz fajból álló csoportot pedig elég nehéz átlátni. Bár hasonló probléma – igaz kisebb mértékben – az ugrópókoknál is fennáll, de nekünk, ugrópókászoknak már két olyan honlap is a rendelkezésünkre áll, ami nem kisebb célt tűzött ki maga elé, minthogy a ma ismert fajokat és azok illusztrációit összegyűjtse.

Az első és a legtöbbet használt oldal, a Prószynski katalógus, amely a képre kattintva érhető el. Rendkívül nagy segítség kezdőknek és haladóknak egyaránt a kontinensek szerint szétválogatott fajlista, ami nagyon megkönnyíti a génuszok - fajok azonosítását. Az arachnológusok annyira díjazták ezt az oldalt, hogy a Bonnet-díjat (a pókászközösség szolgálatáért alapított díj) 2010ben odaítélték neki.

A Heiko Metzner által felügyelt oldal, a prószynski oldallal szemben integratívabb, széleskörű hozzáférést biztosít, YouTube, FaceBook, Twitter mellett a FlicR oldalra, illetve ami nekem a legjobban tetszik a BHL-re (Biodiersity Heritage Library) ami régi, nehezen beszerezhető szakirodalmak beszkennelt változatait tárolja. Mindkét oldalnak természetesen aktív partnere és közreműködője vagyok, a SoW-nak 2000 a Jumping-spidersnek pedig 2008 óta.

Új jövevény

Ez az esemény még nagyon friss, viszont azontúl, hogy remélhetőleg a médiához is eljut majd, mindenképpen szeretnék róla  én is írni. A feketeözvegy fotózásával egyidejűleg kapott a SZAM (Szombathelyi Arachnológiai Műhely) egy olyan, lakásban fogott állatot, amit még senki nem talált meg Magyarországon. Ez remek alkalmat biztosít arra, hogy az épületlakó pókokról írjak egy kicsit, mielőtt bemutatnám ezt az új jövevényt.

Azt, hogy az ember környezetében számos pók él, nemcsak az tudja, aki pókokkal foglalkozik (az emberrel együtt élő, vagyis szinantróp pókok vizsgálatával már számos kutató foglalkozott, elég Szinetár Csaba és szakdolgozóinak munkáját, vagy Urák Istvánék 2008-as felmérését nézni), hanem az is, aki már húzott arrébb szekrényt. Számos nyolclábú albérlővel osztjuk meg akár a nyolcadik emeleten lévő panellakásunkat is, nem véletlen használják a pókászok a következő bonmotot ismeretterjesztő előadásokon: “mindig van egy pók az egy méteres közelünkben”.
Bár ez a mondat csak félig igaz, az biztos, hogy számos nyolclábú albérlő bújik meg lakásaink háborítatlan zugában. A leggyakoribbak a törpepókok (nem, a feketeözvegy, még mindig nincs közöttük) és a kaszáspókok (ők főleg a pincék, garázsok, padlások lakói), de összefuthatunk az “egérpókkal” (Scotophaeus blackwalli), eretnekpókokkal (Amaurobiidae), ugrópókokkal, csupaszpókokkal is. Azt gondolhatnánk, hogy az épületlakó pókfaunát már jól ismerjük, azonban nem szabad elfelejteni, hogy az emberi tényező egy erős dinamikával hat rá. A viszonylag jól ismert álkaszáspók-fauna például 2006-ban bővült egy dekoratív mediterrán fajjal, a márványos álkaszáspókkal (Holocnemus pluchei).

Következzen ízelítőnek néhány kép a leggyakoribb fajokról:

A mintás álkaszáspók, a Hoplopholcus forskali, mely pincékben, kerti épületekben gyakori.

Az Amaurobius ferox nemcsak az ember közelében, főként pincékben fordul elő, hanem gyakran találkozhatunk vele kövek alatt is.

Személyes kedvencem a csupaszpók (Scytodes thoracica), amely a csáprágóiból méreggel kevert ragadós fonalat “köp” az áldozatára. Eközben az előtestét is rázza, így a fonal cikkcakkban borítja be a testméretének megfelelő zsákmányállatait, a muslincákat. Fürdőszobákban, vagy a tapétán lassan mászva lehet látni.

A pamatostérdű derespók (Uloborus plumipes) ezen példányát egy IKEÁban kiállított széken fogtam.

A színészpók (Salticus scienicus) házak falán gyakori. Nevét onnan kapta, hogy a zsákmányát komikusnak ható mozdulatokkal cserkészi be, ami hasonlít a színészek eltúlzott gesztikulására.

Inkább kertes házakban, verandás lakóépületekben bukkannak fel ideiglenesen a farkaspókok különböző képviselői, de ők csak ideig-óráig maradnak, így nem tekinthetőek szinantrópnak. Ezt a farkaspókot is csak azért mutatom be itt, mert a nagytermetű fajok, így ősszel elég sok riadalmat keltenek, ha betévednek a házba.

------------------------------------------------------------------------------------------

Természetesen az, hogy a lakás hol található, szintén befolyásolja azt, hogy milyen pók választ minket lakótársnak. Az ország turisztikai, logisztikai jellemzői is befolyásolják a jövevények számát. Az is logikusnak tűnik, hogy az ország pókfaunája talán így bővül a legegyszerűbben. A mintegy 5 éve, tőlünk nyugatabbra, Svájcban, a tüskéskezű álfarkaspók (Zoropsis spinimana) jelent meg, feltehetőleg a mediterrán üdülőkből hurcolták be a nyaralók. Ott ugyanis a házakba költözik be telelni ez a farkaspókokra nagyon hasonlító, velük rokonságban lévő, ugyanakkor szövőlapos, kusza hálót készítő, nagyméretű pók. Mára már kijelenthető, hogy megtelepedett, ami viszonylag sűrűbben történik meg, mint a “vadonban” életteret keresők esetében. A fajt a tengerentúlra is sikerrel exportálták, az USÁban 1990es évek közepén észlelték előszőr, és azóta kaliforniai kollegáim komoly program keretében próbálják feltérképezni a terjedést, ami érdekes módon Nyugatról indult. Az azóta már Németországban és Olaszország északi részén is megtalált, Belgiumban, Angliában megtelepedett pókfaj megérkezett Magyarország nyugati felébe is, Szombathelyen hoztak be azonosításra Dr. Szinetár Csabának egy nőstény példányt.

Tüskéskezű álfarkaspók (Zoropsis spinimana)

Mint látható, a nálunk gyakori farkaspókok karcsúbbak (figyeljük meg a lenti összehasonlító képeken hazánk egyik Alopecosa faját), a tömzsibbnek ható álfarkaspókkal szemben, amely diszkréten ugyan, de meglehetősen dekoratív. Dániában és az USÁban is fotóztam több példányát, és bár egy ilyen fotózás meglehetősen próbára teszi a pók türelmét, soha egyetlen támadó jellegű mozdulatot nem tettek. Saját tapasztalatom szerint a szelíd pókok közé tartoznak, amik azt is nyugodtan tűrték, ha kézzel fogtam meg őket. A kezünkön mászva puha, majdnem óvatos lépésekkel, de villámgyorsan mozognak. A legfőbb különbség azonban, a fogóháló készítése (bár trópusokon léteznek ilyen farkaspókok is, pl. a Verrucosa génusz tagjai, melyek fogóhálót szőnek). Ez egy keszekusza selyemtömb, melyet Spanyolországban pl. az ablakok közé feszítenek ki.

A hazánkban is gyakori farkaspókfajok nyúlánkabbaknak tűnnek karcsúbb testük és hosszabb lábaik miatt, mint a Zoropsidae család tagjai, ahová az álfarkaspók is tartozik.

Mivel ez a blog szeretné közelebb hozni ezeket az állatokat mindenkihez, és hasznos tanáccsal ellátni mindenkit, ezért ide is szúrnék egy javaslatot. Szinte minden pókot egyszerűen el lehet fogni egy üvegpohár és egy evőeszköz (kanál, villa, stb.) segítségével, és egy mozdulattal ki lehet tessékelni őket a lakásból, amennyiben zavar a jelenlétük. A hálókészítő pókok legnagyobb ellensége a gyakori takarítás (igen, az ágy és a radiátor alatt is), és ha nagyon zavarna minket az alkalmanként betévedő póklátogató, akkor az ablakokon legyen szúnyogháló is. Magyarországon mintegy 4-5 olyan pókfaj fordul elő, aminek potenciálisan kellemetlen tünetű marása van, ezek pedig nem szoktak sűrűn lakásokban előfordulni.

Az emailcímemre (tszuts@gmail.com) nyugodtan lehet fotót küldeni amennyiben valakit érdekel, hogy milyen pókot fogott a lakásában. Egy biztos, az élete továbbra sem forog veszélyben senkinek.

A kutatás mellékzöngéi

A kutató feladatai között szerepel, illetve szerepelnie kellene a közvélemény tájékoztatása, érdeklődők tájékoztatása is. Én ezt a részét is nagyon szeretem a kutatásnak, noha legtöbbször a “közvélemény” nem kényeztet el. Természetesen senkit nem szeretnék elbátortalanítani, hogy pókokkal kapcsolatos kérdést, problémát tárjon elém, de nekem is jólesik az, ha fél óra gépelés után a kérdező rászán 1 percet arra, hogy megköszönje az információt.

A madárpókok távoli rokona a védett tölgyes torzpók (Atypus affinis). A nőstények és a fiatalok selyemmel bélelt csőben és tárnában élnek, szinte sosem kerülnek az ember szeme elé, hacsaknem külön keressük őket. A hímekkel nyár végén nősténykeresés közben találkozhatunk kis szerencsével.

Az esetek nagy részében “Mi ez a pók?” jellegű e-maileket kapok, ilyenkor jó, ha képet is tartalmaz a levél, hiszen a “barna és szőrös” leírás kevés olyan információt tartalmaz, ami alapján azonosítani lehet az állatot. Ezen kategória egyik elég jelentős szegmense import-export cégek vagy különböző áruházakban talált, nagyméretű pók azonosítását kérő megkeresés. Magyarországon eddig több, mint 800 pókfajt talált meg, a 150 éves múltra visszatekintő pókkutatás. Ezeknek csak a töredékével találkozik az, aki a városban él, de ennek a fajszámnak még a természetjárók is csak kis hányadával futnak össze. Az ok elég egyszerű: a legtöbb pók egyrészt éjjel aktív, másrészt pedig visszahúzódó életmódot él, vagyis külön keresni kell őket, hogy rájuk bukkanjunk.

A sápadt keresztespókok rendkívül rejtőzködő életmódot folytatnak, nem véletlen, hogy alig egy évtizede találták meg őket hazánkban. Nagyobb tavaink nádasaiban fordulnak elő, ahol a nád levelei között bújnak meg, éjjel elkészítik hálóikat, melyeket hajnal előtt le is rombolnak. A képen látható, hogy milyen jól beolvadnak a környezetükbe. (Larinia jeskovi)

Másrészről pedig ezen pókok több mint fele csak mikroszkópos vizsgálat után azonosítható teljes biztonsággal. A harmadik ok az az lehet, hogy kizárólag az ivarérett egyedeket szoktuk meghatározni, mert a fajokat a párzó- és ivarszerveik segítségével különítjük el egymástól.

Eddigi pályafutásom alatt számos furcsa kérdésbe is belefutattam már, az egyik legfurcsább talán egy író kérdése volt, aki azzal keresett meg, hogy egy tarantula és skorpió párharcának jósoljam meg a győztesét, mert a novellájának a története múlik a nyertes kilétén.

Mindenesetre most kaptam az első olyan e-mailt ahol valóban éreztem azt, hogy még szerencse, hogy engem (vagy más szakértőt) kerestek meg, bizonyítván azt, hogy a netes jelenlét bizony számít. Egy pár Korzikán nyaralt, majd a túrázás után hazaérve később egy pókot találtak a az egyik bakancsban.

A Tislér Veronika által elküldött képről egyértelművé vált, hogy azon egy tizenhárompöttyös feketeözvegy (Latrodectus tredecimguttatus) látható. Rögvest kértem egy visszahívást, hiszen e-mailban elég nehéz úgy fogalmazni, hogy a “fekete özvegy” szóösszetételt a nyugalom helyreállítására alkalmas szavak kövessék. Nálunk ugyan nem él feketeözvegy, bár a közelmúltban számos, mondjuk úgy, hogy szerencsére téves észlelés történt. Ilyenkor úgy érzem, hogy a pánikkeltés és szenzációhajhászással együtt járó félinformációk jelentik a legnagyobb problémát. Általában a feketeözvegyekről a halálos marás jut eszébe mindenkinek, ugyanakkor valószínűleg kevesen tudják, hogy a marások mindössze 5%-a halálos. Ez az 5% is azért ennyi, mert számos marás korházaktól és orvosoktól távol történik. Másik oka pedig a marás után eltelt hosszú idő lehet, ugyanis a fekete özvegyek marása állítólag nem fájdalmas, erre utal latin nevük is (latere – rejtett, ill. lathra – titkos és dectus – harapó, míg csak az egyik faj nevében a mactans – halálos szerepel a hatás súlyossága). Az angol WIKIPEDIA szócikke ezeknek az információknak ellentmond, bár én inkább hiszek a névadó tudósok tapasztalatának, mint az amúgy számos kérdésben használható wikipediának.
Másik tudnivaló, hogy Korzika lakossága évezredek óta elvan a feketeözvegyeivel, bár két albán halálesetet is a feketözvegyek rovására írtak 2008-ban. Azonban ezen esetek információtartalma is sokszor megkérdőjelezhető, hiszen a harapásról ritkán készül bizonyító értékű feljegyzés, és az orvosok sem pókspecialisták.
Jelen esetben - mint kiderült - a pók észlelése és hazahozatala között két hét telt el, és a nőstény picit horpadt potroha alapján nem lehetett kizárni, hogy a lakásban valahol esetleg petecsomót is elhelyezett. Ráadásul ha egy feketeözvegy bekerült a csomagba, akkor lehetett ott akár egy másik is. Igyekeztem megnyugtatni Veronikát, hogy ennek kicsi az esélye, és ilyekor egy általános rovarölős permetezés kipucol minden nemkívánatos ízeltlábút. A Bertának elnevezett példányt pedig az Állatkertbe adták le Papp Tamásnak, aki megállapította, hogy szerencsére egy ivarérési vedlés előtti példányról van szó (UPDATE: a fotózásnál kifejlett ivarszerveket lehet látni, vagyis ez sajnos nem volt helytálló következtetés). Bár a Latrodectus tredecimguttatus már Horvátországban is előfordul, és számos honfitársunk nyaral egyéb mediterrán országokban is, az elmúlt évtized alatt Berta volt a második példány aki az Állatkertbe eljutott.
Kovács Gábor műhelytársam Apropókos posztja az érdeklődők és borzongani vágyóknak nyújt számos érdekes információt.

A térképen látható, hogy a feketeözvegy-fajok jó rész a déli féltekén fordul elő (ott a mérsékelt égövben is), és hozzánk legközelebb a hazahozott faj található.

Azt javasolnám azoknak, akik mediterrán országokban túráznak és/vagy a bozótosban is tesznek kirándulásokat, hogy odafigyelve tegyék ezt, de ne rettegve.A pókoknak sem buli egy náluk ezerszer nagyobb lény megtámadása, és ha lehet elkerülik azt. Nyugodt helyre vágynak (így kerülnek bakancsokba, pottyantós WC pereme alá), és a széles prédaspektrumuk miatt az emlősökre is nagyon veszélyes mérgük az egyetlen fegyverük.

UPDATE:
Ezúton is köszönet illeti Papp Tamás az állatkert Rovarházából, akinek a közreműködésével eljutott szakértő kezekbe a Bertának keresztelt példány.

Környezethű terrárium a példány fotózásához, és a vizsgálatokig történő biztonságos tároláshoz.

Következzen néhány kép, amely azt szeretné bemutatni, hogy ezek a rettegett pókok valójában nagyon dekoratív ízeltlábúak.

Néhány éve abban a szerencsében volt részem, hogy egy Latrodectus menavodi nőstény példányt is lencsevégre kaphattam. A térkép alapján gyorsan kideríthető, hogy honnan származott ez a példány.

Találkozó, konferencia

 

A tudományos kutatás egyik fontos támpillére a megszerzett tudás terjesztése. Ez történhet többféle célközönség felé, melyek mind fontosak, de talán az egyik legizgalmasabb formája az, amikor az ember szakértő közönség elé tárja a megfigyeléseit, következtetéseit. Olyan emberek elé, akik rendelkeznek sok tudással (néha több, néha kevesebb háttér-információval, mint az előadó), és akik úgymond véleményezik, elfogadják, avagy elvetik az előadásban hangzottakat. A pókászok, legnagyobb szerencséjére minden kezdő előadónak, meglehetősen barátságos társadalom, és egy-két alkalmi esettől eltekintve (2010-ben például a kaszáspókkutatók két prominens alakja veszett össze elég csúnyán valami rokonsági kapcsolaton) rendkívül segítőkészen állnak az előadásokhoz. Az esetleges hibákat segítően kijavítják, az esetleges cáfolatokat pedig a legtöbben mosolyogva veszik tudomásul, hiszen ez a “tudomány természete”, új adatok alapján az eddigi tudásunkat csiszolgatjuk.

A magyar pókászok pedig még ennél is vidámabb társaságot alkotnak, az 1999 óta megrendezett MPTken (Magyar Pókász Találkozókon) családias hangulat uralkodik. Remek alkalom ez arra, hogy a “seniorok” (Samu Ferenc és Szinetár Csaba) beszámoljanak az arachnológia nemzetközi újdonságairól, az “ijfú titánok” a legutóbbi eredményeikről, illetve a pókászdiákok kipróbálják magukat és előadókészségüket szakértő, de barátságos zsűri előtt.

Idén is megrendezésre kerül ez a neves esemény. A Szombathelyi Arachnológiai Műhely, a SZAM szervezi ezt, a Kőszegi-hegységben. A SZAM tagjaként jómagam is aktív szerepet vállalok ebben, a műhelytársaim Kovács Péter, Török Tamás és természetesen a műhelyvezető, Szinetár Csaba által alkotott szervezői csapatban.

Az első körlevél így szól:

Kedves Pókászok!

A 2013. évi XV. Magyar Pókász Találkozó helyszínének a Kőszegi-hegység szívében található Stájer házakat választottuk. A Stájerházak néven ismert épületegyüttes Kőszegtől mintegy tíz kilométerre a hegyvidéki bükkösök zónájában, forrásokkal és patakokkal körülvett tisztáson áll. Erdészeti és nem kevéssé zoológia történeti vonatkozásairól is híres helyről van szó. A múlt század 30-as éveiben itt indult újára a Dudich Iskola prominens képviselőinek, így például Balogh János és Móczár László részvételével a hegység zoológia feltárása. (http://www.karpat-medence.hu/c.php?c=koszeg-stajerhazak)

A találkozó időpontja: 2013. október 4-6.

A szakmai előadásokon kívül, túrákat és néhány helyi nevezetesség megtekintését is tervezzük: Bechtold István Oktatóközpont (http://www.buboscinege.hu/), Chernel-kert (Ragadozóvédelmi telep (http://onp.nemzetipark.gov.hu/index.php?pg=menu_2691),

Szentvid Kápolna (http://www.utazzitthon.hu/szent-vid-kapolna-velem.html), a Dunántúl legmagasabb pontja az országhatáron álló Írottkő kilátó (http://www.kislexikon.hu/irottko.html), stb.

A találkozó várható költségeiről előzetes információként a szállás és főétkezések költségeit tudjuk jelezni.

A szállásdíj: 1700 Ft/fő/éjszaka, kiszállított meleg ebéd (vagy vacsora 1200 Ft/fő).

Azok számára, akik nem személyautóval érkeznek, azoknak megszervezzük a Kőszegről való kijutást.

Kérjük a Jelentkezőket részvételi szándékukat augusztus 26-ig jelezzék a szervezőknek (mellékelten küldöm a jelentkezési lapot)!

A kivonatok leadási határideje: szeptember 15.

SZAM : (Eti, Peti, Tamás, Csabi)